Chris Webber hős lett, Ben Wallace-t kifütyülték Detroitban

Vágólapra másolva!
2007.02.26. 08:23
Chris Webber 2,2 másodperccel a meccs vége előtt dobta a győztes kosarat, így a Detroit két ponttal nyert a Chicago ellen. Sorozatban hetedszer verte meg a Golden State Warriorst a Los Angeles Lakerst. Amare Stoudemire 43 ponttal vette ki a részét a Phoenix sikeréből.
Chris Webber (balra) Ben Wallace mellett cselez
Chris Webber (balra) Ben Wallace mellett cselez
Chris Webber (balra) Ben Wallace mellett cselez
Chris Webber (balra) Ben Wallace mellett cselez
Nyolc mérkőzést rendeztek hétfő hajnalban az NBA-ban. A Sacramento Kings az Indiana Pacers otthonában lépett pályára, és annak ellenére, hogy Ron Artest nem játszott, biztos győzelmet aratott.

Artest távolmaradását személyes okokkal magyarázta a klub szóvivője, többet nem mondott, hogy miért hagyta ki az egykori Indiana-játékos a meccset.

Artest távollétében Kevin Martin remekelt, a második félidőben 27 pontot szerzett, és végül 35 ponttal zárt. Érdekesség, hogy a liga egyik legjobb védekező csapatának számító Pacers sorozatban harmadik meccsén kapott legalább 110 pontot.

Chris Webber 2,2 másodperccel a vége előtt dobott kosarával a Detroit hazai pályán győzte le a Chicagót. A Pistonsnak ez volt sorozatban a negyedik győzelme. A mérkőzésen egyébként óriási fújolás fogadta Ben Wallace-t, aki az előző szezonban még a hazaiak játékosa volt.

Tracy McGrady 34 pontot szerzett, ezzel kulcsszerepet vállalt a Houston orlandói győzelmében. A korábban éppen a Magictől szerződtetett játékos ugyan csak nyolcszor talált be húsz kísérletéből, de a büntetőket jó százalékkal értékesítette.

Először nyert Dwyane Wade sérülése óta a Miami. LeBron James hiába zárt 29 ponttal, ez sem volt elég, mivel a Cavs mindössze 36 százalékos hatékonysággal dobott.

Három vereség után újra nyert a Minnesota, az „áldozat” a Washington volt. A fővárosiak vereségét az is elősegítette, hogy a végül 20 pontig jutó Gilbert Arenas 22 dobásából mindössze négyet váltott pontra. A Wizardsnak egyébként nagyon nem megy Minneapolisban, utolsó győzelmüket 2000 márciusában aratták.

Amare Stoudemire 43 pontot szerzett a Phoenixben, a Suns idegenben nagyon jól szerepel: utolsó 25 meccséből 22 meccset megnyert saját pályájától távol.

Az utóbbi időben a Golden State Warriors „mumusa” lett a Los Angeles Lakers, mindenesetre a vendégek sorozatban hetedszer győzték le ellenfelüket. Kobe Bryant és Maurice Evans is 26 pontig jutott a Lakersben.

A New Jerseyben Vince Carter remek formában van, hiszen a Houston elleni 46 pontja után most 40-et szerzett. Kiddék második győzelmüket aratták egy három vereségből álló sorozat után.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

ALAPSZAKASZ, 111. JÁTÉKNAP
Indiana Pacers-Sacramento Kings 93-110
Detroit Pistons-Chicago Bulls 95-93
Orlando Magic-Houston Rockets 93-97
Miami Heat-Cleveland Cavaliers 86-81
Minnesota Timberwolves-Washington Wizards 98-94
Atlanta Hawks-Phoenix Suns 106-115
Golden State Warriors-Los Angeles Lakers 85-102
New Jersey Nets-New York Knicks 101-92
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik