Cibona-MAFC együttműködés

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2005.09.16. 00:19
Címkék
A fővárosiak reményei szerint jelentős együttműködés veszi kezdetét a hét végén, amikor is az Európa-szerte elismert Cibona Zagreb (Báder Márton alighanem kihagyja a találkozókat) látogat Budapestre. A stabil Euroliga-induló horvát sztárcsapat egyelőre két mérkőzésre érkezik hazánkba: a MAFC-Újbuda-kupa keretein belül szombaton az elődöntőben csap össze a "műegyetemistákkal", majd egy nappal később a helyosztón (gyanítjuk, a döntőben) lép pályára. A torna másik két résztvevője a Debrecen, illetve az osztrák St. Pölten.
A budapestiek egyébiránt hosszú távon építenének a horvátokra, akik kitörő örömmel fogadták azt a hírt is, hogy jövőre - talán éppen a MAFC-kupa keretein belül - ugyancsak hazánkban csapnak össze a litván Zalgiris Kaunasszal. Emlékezhetünk rá, 2006-ban lesz húsz éve, hogy Drazen Petrovicék a BS parkettjén múlták felül az Arvydas Sabonis vezette Zalgirist. Könynyen elképzelhető, hogy hamarosan horvát fiatalok tűnnek fel a MAFC-ban, ám addig is látunk néhány légióst. Játszik a hét végén a bosnyák Muris Memic, aki 21 éves, 190 centis, és irányítóként számít rá Dinnyés Attila edző. Tagja a keretnek a szerződést hosszabbító amerikai center, David Fisher, míg a próbajátékon lévő Atiba Lyons (21 éves, 199 centis, angol-amerikai), illetve Marckell Patterson (26, 196, amerikai) közül valószínűleg csak az egyik kap szerződést.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik