Kizárólag centerben remek

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2005.09.01. 22:40
Címkék
Fordulatos meccsen búcsúzott az Eb-pótselejtező csoportkörétől a magyar férfiválogatott. A ragyogó magyar rajtot pocsék második negyed követte, majd újra játékba lendültek a mieink, hogy aztán a végén az eddig nyeretlen svédek örvendhessenek.
Csak a rend kedvéért: már bizonyosan csoportelsőként lépett pályára Östersundban Meszlényi csapata, s a kapitány ezúttal arra is figyelt, hogy játéklehetőséget adjon mindenkinek.

Leszámítva persze a mezőnysor legjobbját, a sérült Némethet, mint ahogy a szintén nem teljesen egészséges Kálmánnak sem kellett megszakadnia, még nyolc percet sem töltött a pályán.

A találkozó legjobb híre, hogy Báder, a Cibona centere végre játékba lendült: 16 perc alatt mindössze egyetlen dobást elhibázva (3/4 a mezőnyből, 6/6 a büntetővonalról) jutott el tucatnyi pontig, s leszedett négy lepattanót.

Dávidról és Gulyásról eddig is tudtuk, hogy nélkülözhetetlenek, ezúttal takaréklángon (ketten együtt összesen 47 percet játszottak) égve jutottak el 37 pontig és 17 pattanóig. A gond csak az, hogy a mezőnysor ezúttal sem villogott, a hat játékos által összehozott 15 pontra aligha lehetünk büszkék.

A záró felvonás végén Báder találataival mindazonáltal sikerült viszszakapaszkodniuk a mieinknek, ám jött az újabb hullámvölgy, miközben a svédek Budapesten ponttalan kosarasa, Nyström csak szórta és szórta.

Alig három perccel a befejezés előtt 69-64-es hazai előnynél újra beszállt Dávid és Gulyás, ám ezúttal már ők sem segíthettek.

Nagy bosszúságról nincs szó, ám azért kár a vereségért.

Báder Márton (jobbra) eddig adós volt a jó teljesítménnyel – reméljük, a svédek elleni meccsel játékba lendült (Fotó: Meggyesi Bálint)
Báder Márton (jobbra) eddig adós volt a jó teljesítménnyel – reméljük, a svédek elleni meccsel játékba lendült (Fotó: Meggyesi Bálint)
Báder Márton (jobbra) eddig adós volt a jó teljesítménnyel – reméljük, a svédek elleni meccsel játékba lendült (Fotó: Meggyesi Bálint)
A csehek is célba értek

Magyarország és Izrael után Csehország is megnyerte a csoportját, s kiharcolta a továbbjutást. Az A-csoportban végig remek teljesítményt nyújtó csehek idegenben is legyőzték (69-64) a nagy rivális Lengyelországot.

A szeptember 11-13-a között esedékes újabb körben - a helyszín Újvidék - a magyar válogatottnak az izraeliek és a csehek ellen kell kiharcolniuk az Eb-szereplést - a három válogatott újabb triót alkot, amelynek győztese a 16-án kezdődő kontinenstornán csatlakozhat a szerb-montenegrói, spanyol, lett hármashoz.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
3 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik