Nem tudott ellépni a Miami

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2005.06.01. 10:19
Címkék
Hazai pályán nyert, és ezzel egyenlített a Detroit Pistons az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA Keleti-főcsoportjának döntőjében. A címvédőnek azonban még mindig legalább egyszer nyernie kell a Miami Heat otthonában, ha idén is a fináléba akar jutni.
Alonzo Mourning, Eddie Jones és Shaquille O'Neal arcáról leolvasható az eredmény
Alonzo Mourning, Eddie Jones és Shaquille O'Neal arcáról leolvasható az eredmény
Alonzo Mourning, Eddie Jones és Shaquille O'Neal arcáról leolvasható az eredmény
Alonzo Mourning, Eddie Jones és Shaquille O'Neal arcáról leolvasható az eredmény
Alonzo Mourning, Eddie Jones és Shaquille O'Neal arcáról leolvasható az eredmény
Alonzo Mourning, Eddie Jones és Shaquille O'Neal arcáról leolvasható az eredmény

Márpedig a Pistons nem adja ennél tovább. Még akkor sem, ha mostanában egy komoly figyelemelterelő tényezővel is számolniuk kell, edzőjük, Larry Brown ugyanis a kispadtól való visszavonulását fontolgatja. A 64 éves mesternek ugyanis a Cleveland Cavaliers beajánlott egy szakmai igazgatói állást, ő pedig még nem tudja, hogy elfogadja-e azt - bár ha az egészsége engedi, szeretne továbbra is edzősködni.

"Vannak fontosabb dolgok is. A Miami Heat-tel foglalkozunk, nem azzal, mit csinál az edzőnk, vagy akármi" - szögezte le azonban Chauncey Billups, a Pistons hátvédje, jelezve, hogy az edzőkérdés nincs hatással a csapatra. "Ez minket jelenleg nem érdekel. Meg akarjuk nyerni a főcsoport-döntőt, aztán a bajnokságot, nem fogunk azon aggódni, hogy mi lesz a szezon végén." "Érett csapat vagyunk, tudjuk kezelni a helyzetet" - tette hozzá Tayshaun Prince.

Ennek megfelelően össze is kapta magát a meccs előtt 2-1-es hátránnyal álló Detroit, ami érthető is: ha kikaptak volna, 3-1-es állásból, két idgenbeli meccsel igencsak nehéz lett volna visszahozni a sorozatot. A pontos és fegyelmezett játék azonban sikerre vezetett: az első félidőben egyszer sem adták el a labdát a hazaiak, és a második játékrész során is mindössze hatszor - de akkor már utcahosszal vezettek.

Mindebben szerepet játszott az is, hogy a Heat nagy embere, Shaquille O'Neal egymás után szedte össze a büntetéseket a meccs elején, így Stan Van Gundy, a Miami edzője kénytelen volt sokat kispadoztatni centerét. Shaq 11-11-nél ült le először, és mire újra beszállt, már 32-25 volt az állás a Pistons javára. Aztán két perc múlva újra ülhetett le, mivel már három hibánál tartott - és még csak bő negyedóra telt el a meccsből. Ráadásul cseréje, Alonzo Mourning is seperc alatt összeszedte a maga három személyijét, így aztán a félidőt egy 14-4-es rohammal befejező Pistons 60-46-os előnnyel mehetett a szünetre, így a második játékrészben már csak tartaniuk kellett az előnyt.

Shaq érthető módon megriadt Ben Wallace botrányos hajviselete láttán
Shaq érthető módon megriadt Ben Wallace botrányos hajviselete láttán
Shaq érthető módon megriadt Ben Wallace botrányos hajviselete láttán

Szavazás

NBA, 2004-05: melyik csapat nyeri a bajnokságot?

"Nem O'Neal miatt volt. Persze, nyilván jobb a csapatunk, ha ő is a pályán van, de nem aggódhatunk folyamatosan amiatt, hogy mi lett volna, ha a nagy fickó nem kap annyi személyit, meg hasonlók. Inkább védekeznünk kellett volna tisztességesen" - indokolta meg a vereséget Udonis Haslem, a Miami 14 pontos erőcsatára. Van Gundy edző pedig egyetértett vele. "A négy veszélyes támadójuk közül egyet sem tudtunk megfogni. Remekül, nagyon összeszedetten játszottak."

A másik oldalon a már megénekelt O'Neal mellett az idei rájátszásban lassan magát a Heat vezérévé kinövő Dwayne Wade viszont nem tudott kibontakozni - bár 28 pontot így is dobott, ám nem tudta hátára venni csapatát. Mindennek az ötletgazda Richard Hamilton és a helyzetet jól felmérő edző. Larry Brown húzása az oka: az eddigi meccsekkel ellentétben nem Tayshaun Prince, hanem Hamilton állt rá a másodéves játékmesterre, aki a szoros őrizetben 22 kísérletből csak tízszer talált be - bár ő maga tagadta, hogy ennek bármi köze lenne a védekezéshez. "Ha dobni akartam, dobtam is. Volt, ami bement, volt ami nem, de nem vettem észre semmi különöset" - mondta Wade arról szemérmesen hallgatva, hogy az első félidőben, amíg legalább egy kicsit szoros volt a meccs, összesen tíz pontra volt jó.

Ben Wallace tankönyvbe illő zsákolása
Ben Wallace tankönyvbe illő zsákolása
Ben Wallace tankönyvbe illő zsákolása
Az első két negyedben a névjegyét 19 ponttal és hét gólpasszal letevő Hamilton kicsit másképpen is látta az eseményeket. "Én akartam fogni Wade-et. Vele kezdtem, hogy kipróbáljam, hogy menne a dolog. Az edző pedig bízik bennünk annyira, hogy nem mondja meg, ki kire álljon rá, hanem hagyja, hogy mi magunk döntsünk."

"Változtatni akartunk. Wade igazán remek játékos, nem állhatunk elé mindig ugyanazzal" - jegyezte meg Larry Brown is, aki már a következő meccs elé tekint. "Jobb formában vagyunk, mint pár napja. Még nyernünk kell egyet idegenben, a hazai meccset pedig mindenképp zsebre kell tennünk."

Előbb azonban Miamiban kell valamit domborítania a Pistonsnak. A párharc első meccsét éppen ott nyerték meg, tehát a dolog nem lehetetlen, így hatalmas csatának nézünk elébe. "Már az első meccs előtt sejtettük, hogy izgalmas sorozat lesz, és nincs is ez másként" - lelkesedett Larry Brown is.

NBA, Keleti-főcsoport, döntő, negyedik mérkőzés
Detroit Pistons-Miami Heat 106-96
(25-21, 35-25, 19-23, 27-27)

Legjobb dobók: Hamilton 28, R. Wallace 20, Billups 17, Prince 15 ill. Wade 28, Haslem 14, O'Neal 12
Legtöbb assziszt: Hamilton 8 ill. Wade 6
Legtöbb lepattanó: B. Wallace 15 ill. E. Jones 10
Dobószázalék mezőnyből (büntető): 48.1 (71) ill. 44.4 (75)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik