Ismét Pécsre került az arany

Na, ez már igazi bajnoki döntő volt, már ami a körítést, a hangulatot illette: a vendégszektort is beszámítva a zsúfoltság lett úrrá kedd kora este a Lauber Dezső Sportcsarnok lelátóin. Még újságíróból és fotósból is több volt, mint a finálé első két felvonásán, és a fényképészek érezhettek valamit: szinte mindannyian a mögött a palánk mögött foglaltak helyet, amerre a pécsiek támadhattak. Az elején pedig olybá tűnt, nem lesz igazuk, mivel nemcsak jól tartotta magát, hanem jobbára vezetett is az MKB-Euroleasing az első negyed hajrájáig. A kezdetben nagyon eltökéltnek látszó zöld-sárgák Horváth Zsuzsa triplájával vettek jó rajtot, miközben vendéglátóik a centergólokra építve válaszolgattak - egészen a kilencedik percig. Akkor azonban ritmust váltottak a hazaiak, és faképnél hagyták a soproniakat, akik között feltűnő volt az előző Európa-bajnokság pontkirálynőjének, Lucie Blahuskovának az enerváltsága.

A második játékrészben már sok jó, egyéni teljesítményen alapuló olajozott csapatjátékával valósággal átrohant vetélytársán a MiZo. Már a második negyedben megtört tehát a trónkövetelő, olyannyira, hogy nem tudván ellenállni a pécsi hengernek, a 17. percre húszpontos hátrányba került - éppen a baranyaiak csapatkapitánya, Iványi Dalma első kosara után, amely történetesen egy tripla volt.

Rövid pihenőt követően Béres is folytatta kosárshow-ját, Dapo szinte mindenhonnan betalált, és noha az ellenoldalon Kovacsevics és Matovics próbálkozott derekasan, magukra maradtak a szerbek, különösen az Euroleasing magyar sorának passzivitása miatt.

Küzdeni tudásuk jutalmaként azért valamelyest felzárkóztak Natália Hejková tanítványai, így a nagyszünetbeli 13 pontos különbség láttán valamelyest módosítottak véleményükön azok, akik eldőltnek vélték a csatát.

De a bajnokavatásra már nem kellett sokat várni. A harmadik negyed közepétől kétség sem férhetett a PVSK győzelméhez, és látszott, ekkorra a soproniak is feladták a küzdelmet az esetleges szépítésért. Szépített viszont a Pécs, méghozzá a saját játékán: egyre-másra vezették Iványiék a látványos támadásokat, és a játékmester temérdek gólpasszából szép kosarak születtek. Vendégoldalon ezalatt végérvényesen megállapíthatták, hogy ez bizony nem az ő napjuk, mert legjobbjuk, Blahusková a földön maradt egy hazai akció során, és miután letámogatták a pályáról, már nem is állt vissza. Jócskán húsz pont felett járt a különbség a finálé fináléjában, vagyis az utolsó negyedben, így mind a két edző behozhatta a fiataljait, akik közül Semseinek sikerült is felavatnia a soproni gyűrűt, fülsiketítő ovációt előidézve. Egy éve, a Csata utcában még csendesebb közönség előtt játszott az ifjú irányító reménység… Apropó, közönség! Meg kell említeni, hogy a szurkolás végig sportszerű volt, avagy nem csupán a csapat igazolta a PVSK részéről, hogy rászolgált az ország legjobbjának járó kitüntető címre.

---- Ha egy védő már a második negyed közepén csalódottan lehajtja a fejét, testbeszéde pedig a "mindegy" szót "formázza" egy olyan szituban, midőn a támadó ellép mellette, s könnyű kosarat dob - az jelent valamit. Pontosabban: mindent elmond. Egy bajnoki döntőn elvben az utolsó pillanatig karmolni és csimpaszkodni szokás - na jó, az utolsó öt percben közte tizenötnél már nem annyira -, a második tíz perc még az az időszak, amikor egy játékosnak (elvben) körömszakadtáig ildomos küzdenie.

Elvek… Akadnak olyan pillanatok, amikor már nem igazán lehet érvényt szerezni nekik. Amikor én is tudom rólad és te is rólam, hogy úgy, ahogy van, nem hiszünk az egészben. Az edzőnk időt kér, próbálja magyarázni a védekezést, meg hogy beszéljünk egymással. Ô angolul beszél. Nem hatol úgy a lelkek mélyéig a szöveg. Pedig csak négy pont a hátrány. Jó edző, már ekkor látja, hogy gáz van, holott csak két támadás ment a levesbe. Ám hiába beszél - legközelebb akkor néz a kissé üveges szemekbe, amikor már hússzal megy az ellenfél.

Mert ilyenkor hihetetlenül gyorsan szakadékká szélesedik az eleinte pusztán négypontos rés. Sokkal hamarabb úrrá lesz a hölgyeken a "na ugye, hogy átszaladnak rajtunk" érzete. Nulla kettő után egyébként is nap nap után úgy hajtja álomra a fejét az ember, hogy kedden nyilván vége lesz a szezonnak, de jobb is, valahára megpihenhetünk, végre egymáséi lehetünk a kedvessel. Pláne, hogy a Sopronnak mostanság ez az ezüstérem, ha nem is ajándék, de pont megfelel.

A második partin még volt tartás a csapatban, de ott sem jött össze a győzelem. Persze, volt egy vérforraló Forrai, ettől függetlenül a hoszszabbításban, bírói döntésekkel elbukott meccsről hozott dacból túl magas házat nem lehet építeni. Tíz percre elég a muníció, azzal meg háromtéglányi faltörmeléket sem lehet kirobbantani a pécsiek büszke várából. Merthogy annak falai vastagok, bástyái bevehetetlenek. Az idén, Magyarországon egyetlen ostromlónak sem sikerült rá felhágnia. Negyven perc erejéig sem. "Száz százalék!" - kiáltották a pécsi lányok afféle idényzáró csatakiáltásként a mérkőzést követően, elvégre itthon az összes mérkőzésüket megnyerték.

Aminek akkor is van értéke, ha a kívülálló számára - horribile dictu - kissé unalmas a pécsiek hovatovább örökös bajnoki címe. Női kosárlabda? Úgyis Pécs. Baranya aranya. Már senki sem koptatja tovább ezt a szójátékot, annyira kifakult. De csak ez. A csapat nem. Mert azt elérni, hogy akik színeikben pattogtatnak, ne unják egymást, és hogy a sokadik meccsen is ugyanúgy hajtsanak, annak ellenére, hogy tudják, istenigazából nem lehet őket megszorítani - nos, ez tényleg fegyvertény. Rátgéber derékig átizzadt inge a bizonyíték arra, hogy a tűz csiholója valóban lankadhatatlan. Pedig ha valakinek, neki már a második negyed vége felé látnia kellett, alapvetően nincs miért izgulni. Ám ha ezt csupán egy pillanatig érzékeltette volna együttesével - alkalmasint izgalmassá válhatott volna a meccs.

Nem vált azzá. Jó poén volna azt írni, hogy Rátgéber inkább megizzadt, mint játékosai - de ez nem volna sportszerű. Ôk is bedobtak mindent, igazi sportolóként. Ezért egyeduralkodók továbbra is. ---- Mestermérleg
Rátgéber László, a Pécs edzője: - Roppant módon örülök, hogy a szezon végéig ismét meg tudtuk tölteni a csarnokot. Ehhez a fölényes győzelemhez onnan kaptuk a legtöbb segítséget, ahonnan nem vártuk: jelesül a soproni ügyvezetőtől, aki felbosszantotta az alvó oroszlánt. Köszönjük szurkolóink egész éves kitartását. Bár néha unalmasak vagyunk, mint a Ferrari, de a mai napot nem csak mi élveztük. Olyanok voltunk, mint az egész évben: baromi jók.
Natália Hejková, a Sopron edzője: - Nem vagyok szomorú, hogy így alakult a döntő, mert annak három mérkőzése közül kettőn jól játszottunk. Csak azt sajnálom, hogy most elég gyengén védekeztünk. Összességében nem vagyok elégedetlen a fináléban nyújtott teljesítményünkkel.

Horváth Zsuzsa (Sopron): - Tudtuk, hogy a Pécs nagyon jó otthon, ennek ellenére mindent megpróbáltunk, hogy szépítsünk.

Fegyverneky Zsófia (Pécs): - Örülök, hogy sikerült elérni ebben az évben mindent, amit szerettünk volna. Rettentő boldog vagyok, Európa negyedik és Magyarország legjobb csapatának tagja lehettem.

Horváth Zsófia (Sopron): - Nagyon örülök az ezüstéremnek, gratulálok a csapatomnak és a Pécsnek is. Remélem, hogy jövőre fényesebb érmet szerzünk.

Iványi Dalma (Pécs): - A szezon megkoronázása volt ez a találkozó, és ez a csapat nagyon megérdemli, amit az idén elért. Boldog és büszke vagyok, hogy ezekkel a lányokkal játszhatok együtt, mert ez minden idők egyik legjobb pécsi csapata.

Ivana Matovics (Sopron): - A Pécs nagyon jó csapat, gratulálok nekik, megérdemelték a győzelmet. Nagyon jó meccset játszottunk otthon, ami miatt kicsit fáradtak voltunk ma. Ebben a pillanatban a PVSK jobb csapat.

Daliborka Vilipics (Pécs): - Megvan az első bajnoki aranyam. Egész szezonban nagyon jól játszottunk, ennek meg is lett az eredménye.

Béres Tímea (Pécs): - Méltó befejezése volt ez a mérkőzés a bajnokságnak, a játékvezetők kitűnő munkája mellett sem mehetünk el szó nélkül, nekik is köszönjük az egész éves munkát. Ezt az aranyérmet a szüleimnak ajánlom.