Sopron: útban a döntő felé

BOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENCBOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENC
Vágólapra másolva!
2005.05.08. 23:47
Címkék
A labdát féltô Ivana Matovics most is a mezôny legjobbjának bizonyult

Kovacsevics négy másodperc elteltével vezetést szerzett a hazaiaknak, majd fél perc múlva újra betalált. Két kosara alaphangot adott ahhoz az ellenállhatatlan hazai kezdéshez, amelynek köszönhetően a zöld-sárgák valósággal állva hagyták az első percekben tompán, bénultan kosarazó Szeviépet.

A játékrész hajrájában egy centerrel és négy kisemberrel küzdve Mészáros vezérletével kiegyenlítetté tudta tenni a játékot a vendég, de Matovics révén így is jelentős előnnyel várta a folytatást az Euroleasing.

A második szakaszt is a hazai csapat kezdte jobban, és hamarjában a szurkolók számára kedves teniszállás volt látható a táblán: 30-15. Ezután azonban a három magas emberrel játszó soproniak ellen letámadtak a szegediek, és Ajanovics, valamint Djelmis jóvoltából egy 8-0-s sorozattal nyílttá tették a meccset.

A félidő hajrája viszont újra a soproniak szerb kettőséről szólt, ráadásul belelendült a pályaválasztónál a bizonytalanul kezdő Blahusková is.

A második félidőt 12-4-es rohammal indította a Szeviép, kihasználva a vendéglátók hibáit, hogy a zöld-sárgák rendre eladták a labdát támadásban, védekezésben pedig lemaradtak embereikről: Török és Djelmis is triplát dobott.

A hazaiakat a holtponton Kovacsevics betörésből szerzett kosara lendítette át, majd a negyed közepe és második fele már egyértelműen a soproniaké volt, mivel úgy tűnt, a szegediekből sokat kivett az, hogy időlegesen tíz ponton belülre küzdötték magukat.

Blahusková hárompontosa után 20 pontnyira nőtt a hazai előny, a záró szakaszt pedig tisztességgel lejátszották a felek.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik