Pécs: a tortúra utolsó fejezete

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2005.04.27. 01:01
Címkék
Igazi tortúra volt a Pécs számára a szamarai Euroliga négyes döntő, de a megpróbáltatások nem értek véget azzal, hogy Hledéék hétfő hajnalban hazaindultak: az idei euroligás négyes döntő városában maradt ugyanis a csomagjaik egy része. Nem mindenkié, de a játékosok többsége bosszúsan állapíthatta meg a poggyászok hiányát, és így volt kénytelen hazabuszozni Baranyába.
Viszont a pécsi ügyvezetőtől, Rózsa Gábortól kapott tájékoztatás szerint a probléma megoldódott keddre, mivel a pakkokat az együttes után küldték.A fekete-fehérek még olcsón megúszták a hazafelé vezető félnapos út viszontagságait, nem úgy - legalábbis kezdetben - a velük tartó Bartha Ferenc, a honi kosarasszövetség elnöke.

Az MKOSZ első embere ugyanis vett egy pompás szamovárt Oroszországban, de az ottani vámosok szerint a bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, ezért nem engedték felszállni a repülőgépre. Szerencsére kedden aztán az ő sorsa is kedvező fordulatot vett, mert úgy tudjuk, délután annak rendje és módja szerint hazaért ő is.

És a végére egy jó hír a pécsi szimpatizánsoknak: az itthoni vizsgálatok szerint az erre utaló híresztelésekkel ellentétben nem ért véget Koraljka Hlede idénye, a vádlisérülést szenvedett horvát hátvédnek csak további egy hetet kell kihagynia.
Legfrissebb hírek

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
13 perce

Superliga: FC Hermannstadt–FK Csíkszereda

Minden más foci
36 perce

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
1 órája

Magyar sikerek a Fitparádén, győzött a Las Vegasból hazatért Csicsay Viktória

Egyéb egyéni
1 órája

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2 órája

Magyar győzelem a nőknél a vitorlázó 49-es hajóosztályban a Garda-tavon

Egyéb egyéni
2 órája

Csütörtökön ismét Kolonics György-emlékfutás

Kajak-kenu
2 órája

Nagyon büszke az FC Andorra magyar kapusa

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik