Bencze műtét előtt

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.09.29. 21:32
Címkék
Műtét vár Bencze Zoltánra, az Albacomp válogatott centerére, aki a múlt szombaton véget ért Európa-bajnoki középdöntő során főképp az ukránok elleni hazai találkozón csillogtatta meg tehetségét.
A nagy jövő előtt álló 23 esztendős játékos idén nyáron beleszagolhatott már az NBA légkörébe is, amikor egy kiválasztótábor keretében bemutatkozhatott a Philadelphia 76ers gárdájában, ettől függetlenül egyáltalán nem mondhatja magát szerencsésnek, hiszen tavasszal az Atomerőmű elleni bajnoki elődöntőn deréksérülést szenvedett, ami akkor eléggé visszavetette a játékban. Most pedig itt az újabb rossz hír, méghozzá a bajnokság rajtja előtt alig néhány héttel: egy korábbi szemsérülés miatt kell kés alá feküdnie a 212 centis centernek.
"Belenyúltak a szemembe mérkőzés közben, és ez már nem először történt meg… Zavaros lett a látásom, szűkült a látóterem" - ismertette a kosaras, mi is a problémája pontosan. Az orvosi diagnózis szerint levált a jobb szeméről a retina, így csütörtökön az 1. számú Szemészeti Klinikán dr. Süveges Ildikó megoperálja. A fiatalember hangján érződött, hogy mennyire el van keseredve, visszatérésére legalább két-három hónapot várnia kell klubedzőjének, Farkas Sándornak, aki természetesen nem repesett a boldogságtól, amikor megtudta, mi történt Benczével: "Először is rettentően sajnálom, hogy egy ilyen baleset érte, ami szakmai szempontból a lehető legrosszabb időben jött, hiszen a játékos most tért vissza a válogatottól. Most kezdhettük volna meg a közös munkát, ráadásul a palánk alatti magasabb centerünk dőlt ki a sorból… "
Legfrissebb hírek

Bernie Ecclestone: Most már a Hungaroring a világ egyik legjobb pályája

F1
12 perce

Stratégiai megállapodást kötött a Team Bahrain Victoriousszal a magyar Team United Shipping főszponzora

Kerékpár
23 perce

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
49 perce

Vizes vb: Wladár Sándor átvette a zászlót

Vizes vb 2025
1 órája

Kós Hubert nyolcadik lett az 50 hát döntőjében – a vizes vb utolsó napjának történései

Vizes vb 2025
1 órája

Az újpesti Horváth Krisztofer Győrben is villanhat

Labdarúgó NB I
1 órája

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Fury most megint azt mondja, nem bokszol többet – nem lesz harmadik meccs Uszik ellen

Ökölvívás
2 órája
Ezek is érdekelhetik