Búcsú, önünneplés nélkül

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2004.06.20. 22:37
Címkék
– Tényleg vége?
– Elég volt – így a pályafutását lezáró, korábbi 86-szoros válogatott irányító, Boros Zoltán.
– Miből?
– Huszonnégy éve kosárlabdázom, ebből tizennégy esztendőt húztam le az A-csoportban, és szinte minden évben a dobogóért harcoltam a csapatommal.

Már az évad elején eldőlt, hogy vége

Boros Zoltán

Született: 1970. január 23., Budapest
Magassága/testsúlya: 190 cm/90 kg
Családi állapota: nôs, három kislány édesapja
Posztja: irányító, hátvéd
Korábbi klubjai: Bp. Honvéd (1988–1989), TFSE (1989–1991), Bp. Honvéd (1991–1992), Tungsram-Honvéd (1992–1994), Danone-Honvéd (1994–1998), Atomerômű SE (1998–1999), Albacomp (1999–2004)
Kiemelkedô eredményei: 5x bajnok (1993, 1994, 1995, 1997, 2000); 2x Magyar Kupa-gyôztes (1989, 2000); 86x válogatott (1991–1999)
– Szerencsés ember.
– Ahogy mondja. De meg is küzdöttem érte, azt hiszem. Az az igazság, hogy már az évad elején érlelődött bennem a döntés, hogy abbahagyom. Egy kicsit elfáradtam, illetve elég volt ebből a verkliből. Van három kislányom, akik már elég nagyok ahhoz, hogy ne csak egyenek és aludjanak, rájuk pedig idő kell, minél több idő.
– Értem én, de azért hadd mondjam el, hogy a jelenlegi bajnokcsapatból hárman is idősebbek önnél; Dzunics harmincnyolc esztendősen mutatkozott be a válogatottban, Pavlovics már elmúlt negyven, s a liga egyik legponterősebb kosarasa, vagy, hogy ne menjünk messzire, Székesfehérváron az ön pótlására kiszemelt Nisavics négy évvel korosabb önnél.
– Ez így van, csakhogy reggelente én kelek fel úgy, ahogy kelek.
– Egészen pontosan?
– Elég nehezen. Amíg korábban villámgyorsan regenerálódtam egy-egy meccs után, addig mostanában már napok alatt sem lettem újra fitt.
– Árulja el, ha az Albacomp nem úgy zárja a szezont, mint ahogy zárta, másként alakul a sorsa?
– Nem. Ha megnyertük volna a bajnokságot, akkor is abbahagynám. ---- & ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik