Ridl: Sikerülnie kell!

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2004.05.10. 21:14
Címkék
Meglehetősen szélsőséges három mérkőzést láthattunk az AlbacompAtomerőmű bajnoki elődöntőben. Három nagykülönbségű győzelem  az első meccshez a paksiaknak nem sok közük volt, aztán alig néhány nap múlva ugyanilyen meggyőzően nyertek hazai pályán, majd a harmadik meccsen idegenben is felülmúlták a fehérváriakat. Az Atom javuló játékával párhuzamosan egyre jobb formát mutat a horvát idegenlégiós, Zvonimir Ridl is. Az első mecscsen 13, a másodikon 17, a harmadikon 22 ponttal rukkolt ki.
– A negyedik összecsapás során ezek szerint huszonnyolc pontot dob majd? – kérdeztük a 203 centis erőcsatárt.
– Nem hangzik rosszul, de higygye el, egyáltalán nem foglalkozom az egyéni teljesítményemmel, az a fontos, hogy a csapat nyerjen. Összeszokott, egységes gárdát alkotunk, ha okosan játszunk, szerintem beverekedjük magunkat a döntőbe. Nem lesz könnyű, de sikerülnie kell!
– Mi történt az összeszokottsággal az első meccsen?
– Még egyszer nem foghatunk ki olyan rossz napot. De azzal a találkozóval már nem foglalkozunk, előre tekintünk.
– A negyedik meccs pedig – hazai közönség előtt – már döntőt érhet…
– Igen, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy nagy lehetőség előtt állunk, a saját kezünkbe vettük sorsunk alakítását, de az idegenbeli győzelem semmit sem ér, ha szerdán nem nyerünk.
– Átfutott-e már az agyán, hogy összejöhet a döntő volt csapata, a Debrecen ellen?
– Igyekszem, hogy ilyesmi ne is jusson eszembe, több-kevesebb sikerrel… Hatalmas hiba lenne már a döntőről gondolkodni, amikor még az sem biztos, hogy az Albacompon túljutunk. Mondom, nagyon nehéz meccs lesz…


Szavazás

Ki nyeri a férfi kosárbajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
21 perce

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
47 perce

Carlo Ancelotti fia lesz a klub-vb-szereplő csapat új edzője – sajtóhír

Klub-vb
53 perce

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
1 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosoknak az én nevem semmit sem mond

Labdarúgó NB I
2 órája

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik