Anthony nyomon van

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2004.03.31. 21:50
Címkék
Mindössze három nap telt el LeBron James 41 pontos karriercsúcsa óta, és a nagy vetélytárs, egyben országos haver Carmelo Anthony is megdobta a maga 41 pontját a Seattle elleni meccsen.
Anthony: 18 az elsô negyedben
Anthony: 18 az elsô negyedben
Anthony: 18 az elsô negyedben
Anthony: 18 az elsô negyedben
Anthony: 18 az elsô negyedben
Anthony: 18 az elsô negyedben
"Nem hagyhattam, hogy LeBronnak meglegyen, nekem meg nem! Ma olyan estém volt, hogy bármikor tettem is fel a labdát, az bement" – hangzott a rövid magyarázat a denveritől, aki az első negyedben hintett 18 pontjával gyorsan megalapozta eddigi legjobbját. Kettejük között szinte az egész idényben dúl a baráti rivalizálás, és szinte természetes, hogy pillanatnyilag mindketten 20.9 pontos meccsátlaggal büszkélkedhetnek.
Anthony annyival feltétlenül jobban áll, hogy csapata ismét playoffhelyre manőverezte magát, míg LeBron társulata, a Cleveland kikapott Dallasban – legutóbbi hét fellépésén ez már a hatodik veresége volt –, ezáltal egy újabb lépéssel távolabbra került az ígéret földjétől. Dallasban persze nem szégyen kikapni, a Dirk Nowitzki izmos dupla duplájára (35 pont, 18 lepattanó – utóbbi idénycsúcs) alapozó Mavericks éppen most foglalta le helyét a rájátszásban.
A játéknap mellesleg meghozta a Lakers zsinórban kilencedik győzelmét, elkönyvelhettük a Golden State hetes jó szériájának megszakadását, valamint újfent megállapíthattuk, hogy az Indiana mumusa a Milwaukee: ebben az idényben a Bucks már harmadszor okította a ligaelső Pacerst! ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

FC Barcelona: Lionel Messi szeretne elbúcsúzni a Camp Nou szurkolóitól

Spanyol labdarúgás
19 perce

Sportlövő-vb: Major és Fábián is hajszállal maradt le a női légpisztoly döntőjéről

Egyéb egyéni
23 perce

Éremért harcolnának a körmendi kosarasok

Kosárlabda
34 perce

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
36 perce

Jégkorong: Majoross Gergely szerint olyan intenzitás kell, amelyet az A-csoportos szint megkövetel

Jégkorong
42 perce

Kong a vészharang a Real Madridnál, Xabi Alonso elveszíthette az öltözőt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
48 perce

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik