Brillíroztak a soproni lányok

BOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENCBOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENC
Vágólapra másolva!
2004.01.28. 23:10
Címkék
Barcelonában 8771-re nyert a spanyol együttes, úgyhogy Natália Hejková az esetleges bravúr elérésének kulcsául a védekezést jelölte meg.
A tapasztalt edző úgy vélekedett, nem szabad hagyni, hogy a katalánok leindítsák az övéit, és arra is figyelni kell, nehogy túl sok labdát szedjenek vissza a soproni palánk alatt a vendégek, a két csapat néhány hónappal ezelőtti összecsapásán ugyanis 18 támadólepattanót szereztek. Szolgált egy rossz hírrel is: nélkülözni volt kénytelen a múlt héten a francia Aix-en-Provence ellen kitűnően játszó, ám azóta könyöksérüléssel bajlódó Horváth Zsuzsannát.
A Fehér Miklós halála miatti gyászszünet után óriási iramú és élvezetes játékkal kezdődött a mérkőzés. Az első percekben nem sikerült megállítania az Euroleasing-Orsinak a Barcelona lerohanásait, ráadásul a negyed közepén nagyon elkapta a fonalat a vetélytárs három csoki bőrű kosarasa: Williams, Reid és Congreaves egymást múlta felül a kosárszerzésben. A hazaiak részéről Zakaluzsnaja villant egyet-kettőt a palánk alatt, ám a játékrész hajrájában Kovacsevics magára maradt a pontszerzés terén, így ötpontos vendégvezetéssel zárult a tíz perc. A második viszont Zakaluzsnaja szép középtávoli tempójával indult, hiába parádézott azonban a soproniak orosz középjátékosa a katalánok gyűrűje alatt, gyors és ügyes játékával a Barcelona rendre kihasználta az Orsi legkisebb védekezési hibáit is, így tartotta néhány pontos előnyét. A negyed közepe aztán látványos Veszel-show-t hozott: az Orsi korábban oly sokat bírált légiósa a dobások legkülönbözőbb válfajait bemutatva sorozatban hét pontot szerzett, és a közönség legnagyobb örömére át is vette a vezetést a hazai csapat. Hiába kért időt Lluveras, a spanyolok apró termetű, ám fölöttébb temperamentumos szakvezetője, a kis szusszanás leginkább Kovacsevicsnek tett jót. Az ő kosaraival hatpontos előnyre tett szert a Sopron a félidőre, de abban, hogy a meccs így alakult, nagy szerepe volt annak is, hogy feljavult a vendéglátó védekezése, annak pedig különösen, hogy a zöld-sárgák rossz kísérleteik után hihetetlen elszántsággal küzdve jó néhány alkalommal vissza tudták szerezni a lepattanót a Barcelona palánkja alatt.

Congreaves (10), a Barcelona erôcsatára ezúttal nagyon nem bírt Zakaluzsnajával (Fotó: Pluzsik Tamás)
Congreaves (10), a Barcelona erôcsatára ezúttal nagyon nem bírt Zakaluzsnajával (Fotó: Pluzsik Tamás)
Congreaves (10), a Barcelona erôcsatára ezúttal nagyon nem bírt Zakaluzsnajával (Fotó: Pluzsik Tamás)
Na de ez még mind semmi, mert ami a térfélcsere után történt, arra talán még a legvérmesebb soproni szurkolók sem számítottak: a csoportban messze a legtöbb pontot szerző, meccsenként átlagban 80 fölött teljesítő Sánchezék több mint négy és fél percig nem tudtak a hazai csapat kosarába találni. A másik oldalon eközben szinte mindig eredményes volt Zakaluzsnaja, amikor jó bejátszást kapott, és a fiatal Vajda Anna elfogódottsága is feloldódott egy dobástechnikailag nehezen kategorizálható, ám eredményes kísérlet után. Beemelt két triplát is, miközben a Barcelona csak vergődött, nagyon egyoldalú volt ebben az időszakban a játék, a közönség tombolt, az Orsi pedig parádézott. Veszel második hármasával a negyed végére 26 pontosra nőtt a magyar együttes előnye, ami miatt alaposan letolta tanítványait a hispán edző, majd nagyon agresszív, sőt helyenként a durvaság határát súroló egész pályás letámadással kezdte a záró szakaszt a Barca.
Azonban hiába szerzett néhány labdát a játékrész elején, sokkal közelebb nem tudott kerülni az Orsihoz, mivel elkapkodta támadásait, aztán Hejková a hajrában pályára küldte mindkét irányítóját. Így azért már gördülékenyebben ment a labda felhozatala a presszing ellen, majd amikor a vendégpalánk közelébe került a játékszer, Kovacsevics és Zakaluzsnaja továbbra is parádézott. A találkozó hajrájában a vendégek bizonyos értelemben otthon érezhették magukat. A soproni közönség ugyanis ollézott minden hazai passznál, és ez a fajta lelátói megnyilvánulás leginkább a spanyol bikaviadalokon megszokott. Az eddig mindöszsze két vereséggel álló Barcelona játékosai azonban most az áldozati bárány szerepében nem valószínű, hogy túl nagy élvezettel hallgatták mindezt…

Az idényt remekül kezdő Szlimák Hajnalka miért nem került pályára a váratlanul simán alakuló mérkőzésen? – kérdeztük Natália Hejkovát, a soproniak szlovák edzőjét.
– Azért, mert Barcelonában tizenhat ponttal kaptunk ki, és nem akartuk, hogy a spanyolok behozzák összesítésbeli hátrányukat. Ezenkívül a csapat úgy, ahogy volt a pályán, összeforrott egységnek bizonyult.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik