Végig jól pörgött az Orsi

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2003.12.03. 22:07
Címkék
Otthon érezhette magát az USK csarnokában Natália Hejková, a soproniak szlovák edzője, ugyanis ugyanabban a teremben nyert 1976-ban Ronchetti-kupát, ahol most újdonsült tanítványaival, az Euroleasing-Orsi kosarashölgyeivel vizitált.
Akkor még fiatal joghallgatóként a prágai egyetemi csapat játékosa volt, most viszont már kontinensszerte ismert trénerként tért vissza régi sikere színhelyére – az ellenfél kispadján ülve. Esélyesként érkezett a cseh fővárosba együttese, mert jobban állt a tabellán szerdai ellenfelénél, de a zöld-sárgák pontosan tudták, hogy az USK-val vigyázni kell, mert az a csapat, amely hazai pályán legyőzi az Euroliga-címvédő Jekatyerinburgot, bármire képes lehet.
Ennek megfelelően kezdettől fogva nagyon koncentráltak Kovacsevicsék, és jó védekezésüknek már az első negyed közepére meglett az eredménye, amikor hosszú percekre lenullázták a hazaiakat. A játékrész hajrájában már 15 ponttal vezettek, és a soproni kosarakért főleg az orosz Zakaluzsnaja felelt ez idő tájt, akinek játéka pedig legalábbis kétséges volt deréksérülése miatt. Nos, végül vállalta a fellépést, és nemcsak elöl villogott, hanem hátul is, hiszen ha valakinek, hát neki igen nagy szerepe volt abban, hogy a rivális legveszélyesebb emberének kikiáltott szerb centert, Matovicsot alig lehetett észrevenni a pályán.
A Prágába elzarándokoló, és dobokkal, valamint kürtökkel felszerelkező mintegy nyolcvan soproni szurkoló nagy örömmel nyugtázta a teremben kapható ingyensört, de még jobb lett a hangulata kedvencei játéka hatására: a vendégek nagyszerűen kosárlabdáztak, és a második negyed feléhez közeledve már majdnem húszpontnyi volt az előnyük. Éppen hátradőlhettek volna az Orsiért szorítók, hogy idő előtt eldőlt a meccs, amikor védekezésben zónára váltott az USK, ami egy kicsit megzavarta a magyar csapatot. Hat pontot szerzett zsinórban a házigazda, de a jól dobó Kovacsevics vezérletével hamar rendezték soraikat a vendégek, és az összecsapás felénél 15 pontnyi vezetést mondhattak magukénak, ami legalábbis megnyugtatónak tűnt a folytatásra.

A labdát szorongató orosz center, Zakaluzsnaja minden tôle telhetôt megtett a sikerért (fotó: Árvai Károly)
A labdát szorongató orosz center, Zakaluzsnaja minden tôle telhetôt megtett a sikerért (fotó: Árvai Károly)
A labdát szorongató orosz center, Zakaluzsnaja minden tôle telhetôt megtett a sikerért (fotó: Árvai Károly)
Amelyben aztán nem is történt semmi olyan, ami aggodalomra adott volna okot soproni szempontból. A csapat jól játszott, a különbség folyamatosan nőtt, akárhogy cserélgetett Natália Hejková, nem csökkent a prágaiakra nehezedő nyomás, vagyis kézben volt a mérkőzés. És a kép mit sem változott a negyedik negyedben sem, így végül laza harmincast vert az USK Prahára a végig remekül muzsikáló Euroleasing-Orsi, amelynek játékából ezúttal hiányoztak a hullámvölgyek – persze csak a cseheknek… A soproniak első évadbeli euroligás idegenbeli sikere egyébiránt azt jelenti, hogy pozitív mérleggel zárták a sorozat alapszakaszának első körét, vagyis minden esélyük megvan a továbbjutásra, amihez az első négy hely valamelyikét kell megcsípniük a csoportban. Ha a későbbiekben is ilyen teljesítményt nyújtanak, bizonyára meg is csípik!

Mestermérleg
Natália Hejková:
– Nem számítottam ekkora különbségre, de csapatom először játszott negyven percen keresztül úgy, ahogy azt elvárom. A soproni szurkolók fantasztikus biztatásának köszönhetően duplán éreztem otthon magam Prágában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik