Folytatódott Kobe Bryant pere

Vágólapra másolva!
2003.10.10. 20:32
Címkék
Helyi idő szerint csütörtökön óriási érdeklődés mellett folytatódott Eagle-ben Kobe Bryantnek, az LA Lakers nemi erőszakkal vádolt hátvédjének a pere. Frederick Gannett bíró hat óra elteltével jövő szerdára napolta el a tárgyalást, miután a Los Angeles-i csillag ügyvédei pikáns kérdésekkel próbálták kikezdeni az egyik nyomozó állításait.
Egy 19 esztendős nő július 1-jén feljelentést tett, szexuális zaklatással vádolva meg a kosarast, aki – állítása szerint – egy nappal korábban megerőszakolta őt a coloradói Lodge and Spa luxushotelben. Bryant ezzel szemben azt mondja: a hölgy mindenbe beleegyezett az ágyban. Az első tárgyalási napot augusztus 6-án tartották.Dikembe Mutombo New Yorkban

A New York október 9-én kétéves szerződést kötött Dikembe Mutombóval, a szomszédvárból, New Jerseyből kiebrudalt veterán centerrel. A kongói születésű óriástól – akit négyszer választottak az NBA legjobban védekező játékosának – azt várják a szakvezetők, hogy betöltse azt az űrt, amely gyakorlatilag Patrick Ewing 2000-es távozása óta tátong a középjátékos posztján. Kérdés, hogy a legutóbbi idény nagy részében sérült Mutombo milyen fizikai állapotban lesz az előttünk álló szezonban.

NBA, előidény, 5. játéknap
Milwaukee Bucks–Minnesota Timberwolves 98–99, Denver Nuggets– Phoenix Suns 113–100, New York Knicks–New Jersey Nets 75–84, Portland TrailBlazers–Sacramento Kings 100–111
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
9 perce

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
1 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
1 órája

Női kézilabda BL: Debrecen–Gloria Bistrita

Kézilabda
1 órája

Magyar Kupa: Szarvaskend–Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik