Görögsaláta 09. 28.

Vágólapra másolva!
2003.09.27. 22:54
Címkék
A mérkőzéseket megtekintő férfiak körében az Európa-bajnokság végének közeledtével egyre gyakrabban kerül szóba a pályán küzdők külleme is.
Természetesen a dolog szubjektivitásából adódóan mindenkinek megvan a maga szépségkirálynő-jelöltje, de akadnak olyan kosarashölgyek is, akik szinte minden "szakavatott zsűri” elitjében benne vannak. Az orosz Ilona Korsztyin teniszező honfitársnőjéhez hasonlóan kitűnik a csinosságával, azonban Kurnyikovával ellentétben ő a játékban is kiemelkedik, és sokat tesz csapata jó szerepléséért. Feltétlenül meg kell említeni a görög Kosztakit is, akinek pályára lépésekor felcsillannak a férfiszemek, vagy a Sopronból megismert szlovák Zirkovát, a belga Maclot-t, a spanyol Garcíát… A sort hosszan lehetne folytatni. De ne aggódjon hazánkban sem senki, a mi csapatunk a tizenkettes mezőnyben a jelenlévő urak többsége szerint előkelő helyet foglal el a hölgyek szépsége alapján történő öszszevetésben. Mindenképpen előkelőbbet, mint ahol hivatalosan, kosárlabdában végzett.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
7 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik