Szombathely: Benítez marad a Falcóban

Vágólapra másolva!
2003.09.26. 23:09
Címkék
A Markusovszky-kórház baleseti ambulanciáján felülvizsgálaton vett részt a hét végén bokasérülést szenvedő mexikói légiós, Jesus Ramses Benítez. A legújabb leletek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy nem túlságoan nagy a baj, a Falco latin-amerikai játékosa néhány héten belül felépül. "Az eredmények tudatában úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a légióst, s a próbajátékra szóló megállapodását a bajnokság végéig meghosszabbítjuk. Benítez a Göcsej-kupa két utolsó mérkőzésén már határozottan jól mozgott, igazolta azokat a remek benyomásokat, melyeket a mexikói válogatott meccseiről készült videofelvételek tanulmányozásakor szereztünk róla” – indokolt Váradi Attila, a szombathelyi sárga-feketék vezetőedzője.Grebenárt nem műtik meg

KÖRMEND. Nincs szükség műtétre Grebenár Péter bal térdében. A Körmend három hete sérült centere a Sportkórházban porcképző gyógyszereket kapott, s talán egy hét múlva edzésbe is állhat. "Az MR-vizsgálat porckopást és a meniszkuszomnál repedést állapított meg. A gyógyuláshoz vezető út mikéntjéről megoszlott az orvosok véleménye. Volt, aki artroszkópos operációt javasolt, mások azt mondták, három hónapig porcképző gyógyszert kell szednem. Saját magam megnyugtatására elmentem a Sportkórházba, ahol a térdspecialista Halassy doktor úr rávilágított, nincs szükség műtéti beavatkozásra. Porcképző gyógyszert viszont szednem kell. Egyelőre egy hétig fájdalommentes gyógytornagyakorlatokat végezhetek, csak ezután kezdhetem el a labdás edzéseket” – számolt be a válogatott center a vele kapcsolatos legfrissebb fejleményekről – jelentette tudósítónk, Görbicz Szabolcs.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
7 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik