A pénteki ellenfél: Izrael

Vágólapra másolva!
2003.09.25. 22:53
Címkék
Minden kétséget kizáróan az Európa-bajnokság leggyengébb válogatottja Izrael, amely mindeddig egyetlen meccset sem nyert meg.
Persze ettől még nem mernénk ilyet kijelenteni, hiszen az ukránok is hasonló cipőben járnak, csakhogy Mizrahiék megszorítani sem tudtak senkit a csoportküzdelmek során. A legkisebb különbségű vereségük is 19 pontos volt, a többi mind harmincnál nagyobb, és nem volt olyan játékelem, amelyben fel tudták volna venni a versenyt a kontinens legjobbjaival.Ezúttal a magyar válogatottal kellene felvenniük a versenyt, és reméljük, ez éppúgy nem fog sikerülni, mint amikor az elmúlt egy hét során bárki más volt az ellenfél. Mindenképpen a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy Izraelnek kifejezetten alacsony szerkezetű együttese van: tizenkettes keretéből nyolcan is kisebbek 180 centinél, magas centere pedig egyáltalán nincs. Végre tehát úgy állhatunk neki egy mérkőzésnek, hogy nem vagyunk eleve vereségre ítélve a palánk alatt, viszont jó lesz szemmel tartani az izraeli mezőnyemberek legjobbikát, a rutinos Limor Mizrahit, aki 13 triplát dobott csapata öt pirgoszi öszszecsapásán.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
7 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik