A szombati ellenfél: Belgium

Vágólapra másolva!
2003.09.20. 06:00
Címkék
"Régebben mindenki csak legyintett, ha Belgiumról hallott a női kosárlabda kapcsán, de ez már nincs így, amire a legjobb bizonyíték az, hogy itt van válogatottja a legjobb tizenkettő között. Ráadásul úgy, hogy a középdöntőben a litvánokat és az olaszokat utasította maga mögé” – hívta fel a figyelmet Boksay Zsuzsa, a magyar nemzeti csapat másodedzője arra, hogy nagy hiba volna lebecsülni a németalföldieket.Legalább ekkora hiba azt hinni, hogy a belgák közül kizárólag az Euroliga-győztes Ann Wauters veszélyes. A már említett középdöntő során a kereken 17 pontos meccsátlagot produkáló center mellé két mezőnyember, Wambe (16.5) és De Roose (15.3) is felnőtt, vagyis több lábon áll válogatottjuk. Amely a hajrában többször is tíz ponton belülre tudott kerülni az Európa-bajnokság első napján a jóval esélyesebb spanyolok ellen, kellemes meglepetést szerezve a lelátón helyet foglaló kisebb szurkolótáborának.Végül még egy érdekesség a belgákkal, Wautersszel és a nyitó fordulóval kapcsolatban: elterjedt és többek között a kontinensviadal honlapjára is kikerült, hogy a világklasszis középjátékos kihagyja a Spanyolország elleni mérkőzést, mert nemrég fejeződött csak be a dél-koreai bajnokság rájátszása, ahol legutóbb légióskodott. Nos, jelentjük, Wauters nem pihent, sőt a lehető legtovább maradt a pályán, ugyanis kipontozódott. Addig pedig alaposan kivette a részét a csapatmunkából, mivel 14 pontot és 13 lepattanót szerzett, vagyis dupla duplát ért el.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
29 perce

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
31 perce

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
32 perce

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
34 perce

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
1 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
1 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik