Parish és Worthy immár halhatatlan

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2003.09.06. 21:25
Címkék
"Ösztöndíjra volt szükségem, ez volt az egyetlen ok, amiért elkezdtem kosárlabdázni  fordult a népes közönséghez James Worthy. "Lehet, hogy nem hiszik el, de gyűlöltem a kosárlabdát. Sem elkapni, sem megtartani, sem passzolni, sem dobni nem tudtam a labdát  tette hozzá Robert Parish.
Tévedés ne essék: a két úriember akkor beszélt a kezdet csúfságairól, amikor péntek este ünnepélyesen beiktatták őket a legnagyszerűbb kosárlabdázók szentélyébe, a Hírességek Csarnokába.Parish és Worthy főszereplői voltak a nyolcvanas évek Boston–Los Angeles csatáinak. Mindketten három NBA-aranygyűrűt nyertek csapatukkal: az 1994-ben visszavonuló Worthy 1985-ben, 1987-ben és 1988-ban a Lakersszel, Parish 1981-ben, 1984-ben és 1986-ban a Bostonnal lett bajnok – utóbbi 1997-ben, utolsó idényében nyert egyet a Chicagóval is. Parish a letudott évadok (21), a lejátszott mérkőzések (1611) és a védőlepattanók (10 117) kategóriájában vezeti az NBA-örökranglistát, Worthyre pedig – többek között – az 1988-as nagydöntő legértékesebb játékosaként emlékezhetünk.Kettejükön kívül a sportág további öt kiválósága nyert bebocsátást a kiválasztottak közé. Francis "Chick” Hearn szintén részese volt a Lakers–Celtics presztízsharcnak: a kaliforniaiak tavaly elhunyt "hangja” 1965 és 2001 között 3338 Lakers-meccsen állt a mikrofon mögött, sőt nyolc éven át a csapat általános menedzserének helyetteseként is dolgozott. Meadowlark Lemon, a kosárlabda "bohóckirálya” a Harlem Globetrottersben eltöltött több mint két évtizedéért, 16 000 lejátszott mérkőzéséért részesült elismerésben.Earl Lloyd az NBA első fekete bőrű játékosa (Washington Capitols, 1950), bajnoka (Syracuse Nationals, 1955) és segédedzője volt, Leon Barmore pedig a Louisiana Tech csapatának edzőjeként szerzett hírnevet magának – az ő 86.9 százalékos győzelmi mutatójánál (576–87) senkinek sincs jobb a női egyetemi bajnokság történetében. Az olasz Dino Meneghin egyszer sem ütötte le a labdát az NBA-ben, de a hazája bajnokságának élvonalában eltöltött 28 (!) idénye, nemzetközi sikerei (köztük négy olimpia, egy ezüstérem) jó ajánlólevelet jelentettek a Hírességek Csarnokába.
Legfrissebb hírek

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
2 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
3 órája

Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
3 órája

Négy magyar elődöntős a férfiaknál az öttusa-vk-viadalon

Egyéb egyéni
4 órája

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
4 órája

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik