Falco: a lét a tét

Vágólapra másolva!
2003.07.14. 22:30
Címkék
Rendkívüli közgyűlést tart kedden Szombathely város képviselő-testülete. A napirendi pontok közt immár másodszor szerepel a Falco kosárlabdacsapatának nyújtandó 25 millió forintos támogatásának kérdése. A városatyák június 19-ei összejövetelük alkalmával egyszer már elnapolták a döntést, ám remélhetőleg kedden pont kerül az ügy végére, s pozitív döntés születik – már csak azért is, mert a 25 millióval csupán azt az alaptámogatást kapnák meg a sárga-feketék idén is, amelyben tavaly, azaz 2002-ben részesültek. Az összegre azért is égetően nagy szükségük van a vasiaknak, mivel e nélkül szinte reménytelen helyzetbe kerülnének játékosfronton, azaz hiába rendelkeznek szóbeli ígérettel Kálmán Lászlótól és Pankár Tibortól, pénz nélkül valószínűleg nem tudnák megtartani a két kosarast. Tovább fűzve a gondolatmenetet: jövőre elkészül az új csarnok, ám lehet, hogy nem lesz csapat, amiért a szurkolók kilátogassanak a Sugár útra…
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
11 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
16 perce

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
20 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
54 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
54 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik