Dávid Kornél soha nem adja fel

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.07.13. 20:49
Címkék
Volt, hogy Magyarországról rugaszkodott neki, és előfordult, hogy kecsegtető francia ajánlatokat hagyott figyelmen kívül, mondván, várja őt Amerika, s a lehetőség, az ottani profibajnokság. Néhány éve azt állította, semmi sem lehet olyan fontos számára, mint az NBA. Ment, próbálkozott, játszott, aztán nem játszott, s midőn egyre másra kosarazta ki őt néhány tengerentúli gárda, azt hihettük, végleg letett a nagy visszatérésről. De nem. A nemsokára 32 éves center újra megpróbálja, most éppen a bostoni Celtics mezébe bújva évtizeddel ifjabb titánokkal csatázik, miközben Európában zsíros szerződés várja. A spanyol Tau Cerámicát a háta mögött tudva hétfőtől a Pro Summer League elnevezésű nyári ligában pattogtat  a garantált szerződés jegyében. Ha megkapja, újra NBA-játékos lesz belőle. Ha nem  mint mondja  edzett egy jót. Tudjuk jól: Dávid Kornél nem adja fel.
„Tapasztalatból tudom, az NBA-ben sohasem lehet sejteni, mit hoz a jövô” – mondja a ligába visszavágyó Dávid Kornél (a labdával) (fotó: Czeglédi Zsolt)
„Tapasztalatból tudom, az NBA-ben sohasem lehet sejteni, mit hoz a jövô” – mondja a ligába visszavágyó Dávid Kornél (a labdával) (fotó: Czeglédi Zsolt)
„Tapasztalatból tudom, az NBA-ben sohasem lehet sejteni, mit hoz a jövô” – mondja a ligába visszavágyó Dávid Kornél (a labdával) (fotó: Czeglédi Zsolt)
„Tapasztalatból tudom, az NBA-ben sohasem lehet sejteni, mit hoz a jövô” – mondja a ligába visszavágyó Dávid Kornél (a labdával) (fotó: Czeglédi Zsolt)
„Tapasztalatból tudom, az NBA-ben sohasem lehet sejteni, mit hoz a jövô” – mondja a ligába visszavágyó Dávid Kornél (a labdával) (fotó: Czeglédi Zsolt)
„Tapasztalatból tudom, az NBA-ben sohasem lehet sejteni, mit hoz a jövô” – mondja a ligába visszavágyó Dávid Kornél (a labdával) (fotó: Czeglédi Zsolt)
– Kezdjük az új csapatával. Mi szólt a Tau Cerámica mellett?
– Spanyolország.
– Ön nyert. Ezzel aztán tényleg nem vetekedhetett a másik európai sztárgárda, az olasz Siena. A földrajzi fekvés döntött?
– Nem csak az. Hanem a tervek, az elképzelések is. Remek gárda hírében áll a Montepaschi, ám a Tauról konkrétan hallottam: Euroligát akar nyerni. Ennek érdekében kiemelkedően erős keretet igykeznek kialakítani a klub vezetői, az edzőn pedig már eddig sem múlott semmi. A horvát Dusko Ivanovic meglehetősen szigorú ember hírében áll, állítólag egész Európa retteg tőle. Azt mondják, katonás rendet követel, de legyen, állok elébe.
– Mondja csak, előnyös szerződést kötött a spanyolokkal?
– Nincs okom a panaszra, jobb kondíciókkal játszom majd Vitoriában, mint amilyennel Kaunasban szerepeltem.
– Más kérdés, hogy kap-e annyi lehetőséget, mint a Zalgirisban, ahol minden tekintetben sztárként kezelték, hogy mást ne mondjunk, kirobbanthatatlan tagja volt a kezdő ötösnek.
– Elárulom, biztos vagyok benne, hogy nem fogok annyit játszani, mint Kaunasban vagy korábban a francia csapatomban, a Strasbourgban. Úgy kalkulálok, hogy meccsenként hozzávetőleg tizenöt-húsz perc jut majd nekem.
– Kezdőként?
– Azt nem lehet tudni, főleg nem egy volt jugoszláv edzőnél. Szerintem Ivanovic úgy számol, hogy lesz tíz csaknem azonos tudású kosarasa, akiket a mérkőzések alakulásától függően forgat majd a pályán. Valahogy úgy, ahogy azt egy másik edzőlegenda, Bozsidar Maljkovics teszi Málagában.

Még két évet szeretnék külföldön tölteni

Névjegy

DÁVID KORNÉL
Született: 1971. október 22., Nagykanizsa
Sportága: kosárlabda
Magassága/súlya: 206 cm/109 kg
Posztja: erőcsatár
Klubja: Tau Cerámica (spanyol)
Korábbi egyesületei: Bp. Honvéd (1987-1988, 1990-1994), Malév (1988-1990), Albacomp (1994-2000), Chicago Bulls (amerikai, 1999-2000), Cleveland Cavaliers (amerikai, 2000), Toronto Raptors (amerikai, 2000-2001), Detroit Pistons (amerikai, 2001), Washington Wizards (amerikai, 2001), Strasbourg (francia, 2001-2002), Zalgiris Kaunas (litván, 2002-2003)
Legjobb eredményei: 5-szörös magyar bajnok (1993, 1994, 1998, 1999, 2000); litván bajnok (2003); 3x Magyar Kupa-győztes (1992, 1999, 2000); 118x válogatott; 5x az Év játékosa a honi szövetség választásán (1994, 1995, 1996, 1997, 1999); a hónap legjobb játékosa a Chicago Bullsban (1999 április); 4. az Euroliga alapszakaszának összteljesítményt mutató MVP-ranglistáján (2002-2003, 21.76-os átlag); 8. az Euroliga alapszakaszának pontlistáján (2002-2003, 16.9); 4. az Euroliga alapszakaszának lepattanólistáján (2002-2003, 8.2)
– Ezek szerint búcsút inthet a csillogásnak, a reflektorfénynek. Nem bánja?
– Nem. Volt részem benne.
– Éppen azért kérdem.
– Nézze, úgy tervezem, hogy két évet szeretnék még külföldön eltölteni, aztán irány Magyarország. Akkor kezdi majd el az iskolát a lányom, Dominika, és elhatároztam, csak addig vállalom a légióséletet.
– Apropó, a család követi önt Spanyolországba?
– Ezt még nem tudom. Egyelőre nem ismerek semmi konkrétumot, fogalmam sincs, hogy mennyit leszünk Vitoriában, és mennyit másutt, márpedig ezt jó lenne tudni, mielőtt döntünk. Az bizonyos, hogy a feleségem és a lányom szívesebben maradna itthon, de hát ezzel így vagyok én is.
– Csak hát a kötelezettségek…
– Ahogy mondja.
– Amelyek néhány napja Bostonba szólították. Aláírja azt a felvetést, hogy soha nem volt még ilyen jó esélye arra, hogy szerződést kapjon az amerikai profiligában?
– Tapasztalatból tudom, az NBA-ben sohasem lehet sejteni, mit hoz a jövő. Sok minden szól mellettem, hiszen szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy remek idény van mögöttem, no és az is igaz, hogy ennyi külföldi még nem szerepelt a tengerentúlon. Ugyanakkor negatívumként említhető, hogy már harminckét esztendős vagyok, és az előző évadban nem szerepeltem a ligában.

Nem erőltetem már annyira az NBA-lehetőséget, mint néhány éve

A bostoni nyári liga programja

A Boston Celtics keretében 22 kosaras jelent meg a hétfôn kezdôdô nyári ligára való felkészülés jegyében, ám többen már lemorzsolódtak, Dávid Kornél szerint úgy 14-15 játékos áll majd Jim O’Brien edzô rendelkezésére az NBA-s együttesek elleni találkozókon. Ami a listát illeti, alig-alig találni ismerôs nevet, a sok-sok végzôs amerikai egyetemista mellett a horvát óriásra, Bruno Sundovra és az észt Martin Müürseppre érdemes felhívni a figyelmet. A Celtics kiszemeltjei hétfôn a Cleveland Cavaliers ellen lépnek elôször pályára, a keddi pihenônapot követôen pedig szerdán a San Antonio Spurs (Duncan vagy Parker aligha bukkan fel a pályán…), csütörtökön a New York, pénteken a Philadelphia, szombaton az Atlanta, vasárnap pedig a New Jersey lesz az ellenfél. A program sűrű és megterhelô, ám lesznek néhányan, akik nem panaszkodnak majd: reményeink szerint több mint egy hét múlva Dávid is elmondhatja, szerzôdés lett a próbajáték jutalma.
– Nem tudok elszakadni a gondolattól: hihetetlen, hogy zsebében egy kitűnő szerződéssel egy másikért küzd.
– Ezt én nem így fogom fel. Kijöttem és edzek egy jót. Úgy vagyok vele, hogy otthon sem pihennék, s ez azért mégiscsak más. Kaptam egy lehetőséget, s megpróbálok élni vele. Mi ebben olyan furcsa?
– Ez idő tájt lehetne a családjával is…
– Szerencsére voltunk már nyaralni, nem is olyan régen Floridában töltöttünk el egy hetet, és reményeim szerint még megyünk is valahova. Hangsúlyozom, összesen tíz napról van szó, ennyi idő alatt fogom kipróbálni magam, számomra igazán furcsa, hogy ezen mindenki megdöbben. Egyébként higgye el, közel sem erőltetem már annyira az NBA-lehetőséget, mint néhány éve. Viszont ez egy új helyzet. Úgy vagyok vele, van egy biztos szerződésem, idegeskednem nem kell, aztán, ha összejön a bostoni lehetőség, akkor belevágok.
– A lelkesedéséből ítélve álkérdés csupán: szíve szerint Boston vagy Vitoria?
– Ha a Celticsnél garantált szerződést kínálnak, akkor az előbbi. De csakis garantált szerződés esetén.
– Beszéljünk egy kicsit a sokat emlegetett NBA-nyugdíjról. Sokak szerint azért harcol ennyire az újabb amerikai szerződésért, mert ha összejön, esélye lesz arra, hogy egy bizonyos kor fölött havi életjáradékhoz jusson. Ennyire előrelátó?
– Az vagyok. Muszáj annak lennem. Sok kicsiből áll össze az egész, és nekem gondolnom kell arra az időre is, amikor már nem fogok kosárlabdázni.
– Hétfőtől tehát rajt.
– Így van. Most tizennyolcan vagyunk, azután, hogy elküldtek hat embert. Szerintem további karcsúsításra lehet számítani, úgy tizennégyen-tizenöten maradunk. Hétfőn a Cleveland lesz az ellenfél, aztán sorra jönnek a többiek.
– Mondja csak, nem lesz rettenetesen csalódott, ha az ön talpára is útilaput kötnek?
– Írja le nyugodtan: engem nem fognak elküldeni!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik