James bemutatkozott

Vágólapra másolva!
2003.07.09. 21:23
Címkék
LeBron James, az NBA idei játékosbörzéjének első számú választottja lejátszotta első profimérkőzését csapatában, a Cleveland Cavaliersben.
Az Orlando Magic elleni, negyvenperces nyári ligamérkőzésen a 18 éves csodagyerek 23 perc alatt 14 pontot, hét lepattanót és hat gólpasszt jegyzett, együttese idegenben, 15 123 néző előtt 107–80-ra nyert. A vereség ellenére a Magic szakvezetői sem lehettek elégedetlenek, hiszen első körös választottjuk, az irányító Reece Gaines 16 ponttal és 5 assziszttal debütált.Payton a Lakersé

Gary Payton szóban megegyezett a Los Angeles Lakers vezetőivel, így minden bizonnyal Kobe Bryant és Shaquille O’Neal csapatában folytatja pályafutását (szerződéseket kötni a liga szabályzata szerint legkorábban 16-án lehet). Az előző idényt a Milwaukee Bucksnál befejező veterán védő ugyan kevesebbet keres a többi bejelentkezőnél, de számára már szinte csak a siker fontos. A Lakers következő célpontja Karl Malone, a Utah 40 éves szabadügynöke.

Ujhelyi három perce

A Detroit Shock legyőzte a Connecticut Sunt, de Ujhelyi Petra számára több örömhírrel nem szolgált a mérkőzés: honfitársunk három perc alatt csupán egy-egy rossz dobáskísérletet, eladott labdát és személyi hibát jegyzett.

WNBA, alapszakasz, 38. játéknap
Detroit Shock–Connecticut Sun 66–50, Houston Comets–Indiana Fever 60–56, Minnesota Lynx–Sacramento Monarchs 77–59
Legfrissebb hírek

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
11 perce

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
15 perce

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
49 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
1 órája

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
1 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik