Euroliga: Nehéz csoportban Báder Mártonék

Vágólapra másolva!
2003.07.08. 22:11
Címkék
Négy-négy spanyol és olasz, három görög, két-két szlovén, török és francia együttes, valamint Horvátország, Szerb-Montenegró, Lengyelország, Németország, Litvánia, Izrael és Oroszország egy-egy reprezentánsa képviseltette magát a tel-avivi férfi Euroliga-sorsoláson.
A csoportbeosztás után eldőlt, hogy Báder Márton Krkájára, valamint Gulyás Róbert Asveljére egyaránt nagyon kemény összecsapások várnak, az újonc szlovénok többek közt megkapták ellenfélnek a legutóbbi négyes döntőben érdekelt, kitűnő erőkből álló CSZKA Moszkvát, valamint a tavalyi győztes görög Panathinaikoszt, míg Gulyásék fellépnek majd Trevisóban, Athénban, Vitoriában (Dávid–Gulyás ütközet…) és Isztambulban is. A három csoport első öt-öt helyezettje, valamint a legjobb hatodik jut tovább a középszakaszba. A négy kvartettben újabb hat összecsapás vár a legjobbakra, akik közül négyen jutnak el a tel-avivi Final Fourba (április 29–május 1.). A férfi Euroliga 2003–2004-es csoportbeosztása
A-csoport: Barcelona (spanyol), Virtus Roma (olasz), Union Olimpija (szlovén), Ülker Istanbul (török), Cibona Zagreb (horvát), Pau-Orthez (francia), Partizan Mobtel (szerb-montenegrói), AEK Athén (görög)
B-csoport: CSZKA Moszkva (orosz), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Skipper Bologna (olasz), Panathinaikosz (görög), Unicaja Má-laga (spanyol), Virtus Bologna (olasz), Zalgiris Kaunas (litván), Krka Novo Mesto (szlovén, Báder Márton)
C-csoport: Benetton Treviso (olasz), Efes Pilsen (török), Olympiakosz (görög), Tau Cerámica (spanyol, Dávid Kornél), Adecco Asvel (francia, Gulyás Róbert), Pamesa Valencia (spanyol), Slask Wroclaw (lengyel), Alba Berlin (német)
Legfrissebb hírek

Jogosulatlan játék miatt elvettek egy pontot a Sepsitől

Minden más foci
11 perce

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
15 perce

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
49 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
1 órája

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
1 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik