Kmézicsé a kispad

Vágólapra másolva!
2003.06.05. 22:23
Címkék
Ami várható volt, bekövetkezett, Zoran Martic távozott a Mol Szolnok kispadjáról, helyére pedig druszája, Kmézics Zorán került. A trénert nem kell bemutatni a Tisza partján, hiszen játékosként nyolc, edzőként pedig két évig szolgálta eddig a piros-fekete klubot.
Kmézics Zoránnak ezúttal szűkebb költségvetésbôl kell dolgoznia
Kmézics Zoránnak ezúttal szűkebb költségvetésbôl kell dolgoznia
Kmézics Zoránnak ezúttal szűkebb költségvetésbôl kell dolgoznia
Kmézics Zoránnak ezúttal szűkebb költségvetésbôl kell dolgoznia
Kmézics Zoránnak ezúttal szűkebb költségvetésbôl kell dolgoznia
Kmézics Zoránnak ezúttal szűkebb költségvetésbôl kell dolgoznia
Az 1999–2000-es évadban Kmézics irányítása mellett ezüstérmes lett az olajos legénység, az ezt követő idényben azonban menet közben kenyértörésre került sor a felek között, akkor Kmézics helyére Heinrich Róbert került Sopronból, míg ő a hűség városában folytatta edzői pályafutását. Most viszont újra Kmézicsé a karmesteri pálca.
"Nem titkoljuk, hogy több jelöltünk is volt a kispadra, azért válaszottuk Zoránt, mert kötődik a városhoz és az egyesülethez is – kezdte indoklását Nyerges Zsolt, a szolnoki kosárlabdaklubot működtető gazdasági társaság első embere. – Kmézics szakmailag már bizonyított három esztendeje, amikor ezüstérmet szerzett a csapatunkkal, azóta pedig folyamatosan képezte magát, elvégezte a belgrádi kosárlabda-akadémiát. Igaz, három éve szerződést bontottunk vele, a múlton azonban nem szabad rágódni, tanulni kell belőle. Az előző fél évben mint koordinátor tevékenykedett nálunk, és kiderült, hogy tudunk vele együtt dolgozni.

Érkezôk és távozók

A kilencvenes években az egyik legnépszerűbb szolnoki játékosnak számított Takács Attila, aki a legutóbbi három évet Kecskeméten töltötte. A Nemzeti Sport információi szerint most visszatérhet az irányító a klubhoz, és azt is hallani, hogy a saját nevelésű Szarvas Gábor Kecskemétre igazol. A már 41. életévében járó gólgyáros, Pavlovics Predrag Nyíregyházára, Trepák Zoltán pedig Kaposvárra tart, ahol egykori szolnoki játszótársa, Sztojan Ivkovics centerpárja lehet.
Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz lesz a következő évad, hiszen kisebb költségvetéssel kell működnünk, mint az utóbbi években. Játékosállományunkból Mérész Csaba, Orosz László és a litván Rytis Vaisvila aláírta módosított szerződését, többen azonban még nem döntöttek a jövőt illetően. Elképzelhető, hogy csak július végére áll össze a keretünk, amikor elkezdődik a felkészülés.”
"Szolnok a második otthonom – kezdte Kmézics edző. – Tizenhét éve élek Magyarországon, ennek nagy részét a Tisza-parti megyeszékhelyen töltöttem, ráadásul feleségem, az egykori válogatott röplabdás Kolláth Emília és a szülei szolnokiak, és akkor még nem beszéltem arról, hogy milyen sok barátom van a városban. Tudom, az idén szűkebb lesz a költségvetésünk és ezáltal a játékoskeretünk is. Nincs más hátra, ebből kell jó csapatot csinálni. A tervek szerint július huszonegyedikén kezdjük el a felkészülést, és tízhetes kemény munka vár majd ránk a szeptember huszonhetediki bajnoki rajtig.”
Legfrissebb hírek

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
9 perce

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
20 perce

A volt Ferencváros-játékos gólja döntött, Tunézia kijutott a vb-re

Foci vb 2026
49 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 10. rész, Egerszegi Krisztina

Egyéb egyéni
1 órája

Francisco Conceicao biztosan nem játszik a magyar válogatott ellen

Foci vb 2026
1 órája

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
2 órája

Berke Balázs vb-selejtezőt vezet

Foci vb 2026
2 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik