A Kaposvár a másik finalista

Másként, képes-e megtörni a félelmetes hazai hegemóniát Farkas Sándor serege? Játék a számokkal, nem több, de azért érdekes, hogy a felsőházi rájátszás eddigi 26 összecsapásából 23-at a vendéglátó nyert meg, és a három idegenbeli bravúr egy csapathoz, jelesül a Körmendhez köthető.
Éppenséggel nem könnyíti meg a vasárnapi látogató dolgát, hogy két kulcsjátékost, Lapovot és Góbit úgy kellett összedrótozni a találkozóra, mindkét fehérvári centernek a dereka fáj, ha nem a parketten lenne dolguk, alighanem az ágyban töltenék a napot. De játszani kell, és játszik is az Albacomp. Moseley, a párharc talán legnagyobb csalódása rögvest egy duplával, majd egy triplával jelzi, szó sincs róla, hogy elfelejtett volna kosarazni (Farkas a derbi előtt úgy volt vele, az lehetetlen, hogy ötször egymás után betlizzen). De jók a társak is, így a hármassal kezdő Lukjanec, no meg az összeszorított fogakkal harcoló Lapov. Odaát egy darabig csak Dzunics villog, és a magára maradt hátvéd érezhetően kevés hozzá, hogy visszavegye a vezetést a Kaposvár. Javítandó valamicskét a csarnokot dugig megtöltő somogyi tábor hangulatát, De Gray szór be két duplát tőle szokatlan messzeségből, ám a riválisnak erre is van válasza.
A szakaszgyőzelem tehát Boroséké. De hol van még a vége? A folytatásban Moseley hagyja faképnél honfitársát, Archboldot, és ez már sok Miljkovics edzőnek, jön Szőke, akiről tudvalévő, hogy a védekezés nagymestere. Ivkovics igyekszik lelket verni az övéibe, ám e feladat ezúttal nehezebb, mint rést találni a fehérvári ikertornyok, Lapov és Bencze között. Az utóbbinak egyébiránt a személyi hibákkal gyűlik meg a baja, ami főként Ivkovics számlájára írható, nem is igen tetszik mindez Farkas mesternek. A tényeknél maradva: Bencze le, Góbi be, igazolandó, hogy nagy úr a kényszer. Aztán hamarosan hasonló sorsra jut Moseley is, aki pedig ragyogó dolgokat mutat, csak hát három fault áll az ő neve mellett is. Már tíz ponttal is megy az Albacomp, amikor ötösbe teszi a sebváltót a házigazda és Dzunics triplájával, valamint Archbold labdacsenésével hazai szempontból máris barátságosabb a különbség. Ünnepel is a publikum, mintha csak sejtené, a felzárkózás megalapozza a harmadik felvonás eredményfordítását.
A 23. percben ugyanis felrobban a csarnok, ami esetünkben annyit jelent, hogy vezet a Klíma-Vill. Hogy értsük a mérhetetlen boldogságot, tegyük hozzá, először a meccs folyamán. Dzunics hét és Archbold hat pontja hozza meg a fordulatot, amelyre a kék mezesektől alig-alig érkezik válasz. No persze még jó, hogy hiányzik a stabilitás az Albacomp védekezéséből, a három bevethető center mindegyike négy személyi hibával játszik. Úgy tetszik, Dzunics döntésre vinné a dolgot, ugyanis bedobja a harmadik tripláját is, amivel már hét pont a somogyiak előnye. Összeomlóban a rivális? Szó sincs róla. Olyannyira nem, hogy a negyed végén újra egymás mellett áll a két alakulat. Bencze és Lapov emberfeletti teljesítménnyel tartja pályán magát és versenyben a csapatát.
Tíz perc van vissza és nincs döntés. Mint ahogy nincs kipontozódás sem, ami kész csoda, hiszen Archbold, Moseley, Góbi, Lapov és Bencze is a szakadék szélén toporog. Ivkovics centerezik előszeretettel, de hiába, Lapov fegyelmezett: se pont, se személyi hiba. Moseley visszaáll és nyolc pontot ragaszt a meglévő tizennégyéhez, ám a gólok "csak” arra jók, hogy életben tartsák a fehérvári reményeket. Egy ide, egy oda, miközben fogy az idő és döntés továbbra sincs. Pedig ezúttal pontot kell tenni a párharc végére, végtére is nem maradhat ellenfél nélkül a Körmend. Másfél perc van vissza, és Matus két büntetőjével a vendégeknél az előny.
Kaposvár vagy Albacomp?
Dzunics vág be kettőt a vonalról, vezet a Klíma-Vill. Hogy még izgalmasabb legyen, kiszáll Ivkovics majd Archbold is, utóbbi szabálytalan gólt dobva, támadás közepette. Lukjanec idegei rendben, mind a két büntető jó, ismét egy pont, ezúttal a fehérváriaknak. Már fél perc sincs vissza, Dzunics megint büntet (81–80), de a labda az Albacompé. Egy darabig. Amíg Boros el nem adja. Vagy Lapov nem tudja megkaparintani, szinte mindegy. A lényeg, hogy Boros fut, versenyzik Dzuniccsal és a másodpercekkel, és odaüt. Nem tehet mást. Valovics sem. Sportszerűtlent fúj. Dzunics pedig bedobja mind a kettőt, aztán pattogtat egy sort és vége.
A kérdés megválaszolva, döntőben a Kaposvár.

Mestermérleg

Goran Miljkovics: – Gratulálok a játékosaimnak, akik fejben kibírták ezt a hadviselést. Ismét bizonyítottuk, hogy nagyszerű csapat vagyunk, a szurkolóink pedig ezúttal is fantasztikusat nyújtottak.
Farkas Sándor: – Egész éves teljesítménye alapján a Kaposvár megérdemelte, hogy a döntőbe jusson. Mi is nagyon közel voltunk hozzá.

Szóról szóra

Dzunics Braniszlav: – Nagyon izgalmas meccs volt. Az idegek döntötték el a csatát, és nem titkolom, a szerencse is mellettünk állt.
Sztojan Ivkovics: – Remélem, még egyszer nem fordul elő, hogy a kosárlabda a háttérbe szorul. Voltak, akik többet foglalkoztak a játékvezetéssel és a külső körülményekkel, mint a szakmával. Remélem, az első meccs utolsó másfél percét Farkas Sándor egyszer Rátgéber Lászlóval közösen tudja majd elemezni, mert akkor számára is kiderül, hogy nem a játékvezetők hibáztak…
Boros Zoltán: – Az első félidei jó játékunkat elszúrtuk a harmadik negyedben. A Kaposvár átvette a vezetést és noha még fel tudtunk állni, a végén az ellenfelünknél volt az előny.
Simon Balázs: – Óriási küzdelem volt. A közönségünk egyszerűen csodás, csak bízni tudok benne, hogy a döntőben meg fogjuk tudni hálálni a segítségét.
Béres Tímea, a PVSK centere, Sztojan Ivkovics felesége: – Színvonalas elődöntő volt, akár a finálé is lehetett volna. Remélem, a férjem sem éri be az ezüstéremmel.