Megrázta magát a DKSK

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.04.05. 22:59
Címkék
A DKSK hazai környezetben veretlenként melegített, és ez nyugalmat, magabiztosságot kölcsönzött a hazai játékosok számára. Hadzsovics, Mészáros és Burse kihagyott ziccerével indult a mérkőzés, a középtávolról bátran dobó szegediek védekezésben arra törekedtek, hogy kiszorítsák a trapézból a hazaiak amerikai centereit.
Egyikük, Burse eközben légszerelésekkel jeleskedett, majd Hadzsovics húszméteres vágta után szorongatott helyzetből is remekül oldotta meg feladatát. Mindkét együttes jól szedte a saját palánkja alatt a lepattanókat és helyzetkihasználásban is kialakult az egyensúly. A diósgyőrieknek nem jöttek be a triplakísérleteik, ezért inkább bejátszásokkal próbálkoztak, míg a vendégeket Mandache vitte a hátán, egymás után szerezte dupláit. A hazaiak nehezen boldogultak szívósan védekező ellenfelükkel, Kajdacsiék rendre jól segítettek be egymásnak, míg a DKSK nem érezte a ritmust, játékosai többször is előkészítetlenül dobálták el a labdát.A nagyszünet előtt nagyon rákapcsolt a Szeviép, és a paprikás hangulatban teljesen nyílttá tette a csatát. Hiányzott a határozottság az esélyesebb a piros-fehérek támadójátékából, Brosovszkyék produkciója elmaradt a korábbi hetekben látottaktól. A folytatásban több akcióját is túlkomplikálta a hazai csapat, ráadásul játékosai továbbra sem tudtak betalálni a hárompontosvonal mögül. A nagy tétnek megfelelően nem volt magas színvonalú a játék, a küzdőjelleg domborodott ki, hol az egyik, hol a másik fél kapart össze minimális előnyt. A harmadik negyed végén aztán meglógott a DKSK, mert öt eredménytelen támadást vezetett egymás után a Szeged, és ebből hétpontos előnyt kovácsolt a Diósgyőr. A harmincadik percben a vendégek büntetőket hibáztak, a házigazda pedig tizenöt másodperc alatt négy ponttal rukkolt elő – valószínűleg ekkor dőlt el a mérkőzés sorsa. Lélekben feladták a csongrádiak, és a megnyugodó diósgyőriek immár valós tudásukat nyújtva fokozatosan növelték a különbséget. A hajrában magára talált az addig szürke Brosovszky is, aki pillanatok alatt tíz pontot gyártott, majd az utolsó pillanatokban – amolyan "ha egy üzlet beindul” alapon – a DKSK-nak már minden sikerült.

Mestermérleg
Milen Vukicsevics:
– Elég hosszú ideig kerestük a ritmust. Amikor megtaláltuk, már gond nélkül meneteltünk, és végül ilyen arányban is megérdemelten nyertünk.
Ujhelyi Gábor: – A huszonnyolcadik és a harminckettedik perc között dőlt el a találkozó sorsa. Ebben az időszakban fejben elfáradtunk, és így a későbbiek során már nem volt esélyünk a nagyon jól küzdő hazaiakkal szemben.
Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
16 perce

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
25 perce

Lelik Réka és Perl Zoltán lett az előző szezon legjobb játékosa a kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
31 perce

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
44 perce

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
55 perce

Rossi: Akinek nincs az egekben a motivációja a portugálok ellen, az rossz munkát választott

Magyar válogatott
1 órája

A Bola: Szoboszlaitól és Varga Barnabástól tarthatnak legjobban Ronaldóék

Magyar válogatott
1 órája

Schmidt Ádám: A Sportoló Nemzet Tanév célja a közösségi sport fejlesztése

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik