Heves szócsata Sopronban

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2003.03.28. 22:06
Címkék
Remek mérkőzésen, egyik legjobb, legeredményesebb játékosa, Eördögh Edit nélkül verték meg csütörtökön a bajnok GYSEV-et a Postás kosarasai. Sopronban különböző hírek, pletykák terjengtek azzal kapcsolatban, miért is nem játszott a válogatott bedobó, aki egyébként a találkozót megelőzően együtt melegített társaival."Jó egy hete fáj a térdem – mondta az érintett. – Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy vállalom a játékot, és nagyon szerettem volna játszani ezen a mérkőzésen. A találkozót megelőzően nem sokkal azonban az edzőm, Meszlényi Róbert és a férjem között nézeteltérés támadt a szerepeltetésemet illetően. Ennek az lett a vége, hogy Meszlényi úgy döntött, nem szerepeltet a találkozón. Én végig reménykedtem, hátha becserél, és azt is szeretném elmondani, hogy a csapattársaim óriásit harcoltak, fantasztikusan küzdöttek, és nagyon örülök, hogy sikerült megnyerni a mérkőzést.”Eördögh csapattársai nem neheztelnek válogatott játékostársukra. Úgy vélik, bizonyos értelemben két tűz közé került a bedobó. Csákány Emőke, a Postás csapatkapitánya a következőket mondta az esettel kapcsolatban: "Nem sokkal a meccs kezdete előtt láttam, hogy Edit férje és Robi között elég heves szóváltás zajlik. Odamentem és megpróbáltam véget vetni ennek, hiszen úgy éreztem, jobb ha az edző már a meccsre koncentrál. Ennek eredményeként derült ki, hogy Eördögh Edit nem játszik, én pedig szóltam Fodor Csillának, úgy készüljön, hogy ő kezd. Ami a továbbiakat illeti, nagyon remélem, hogy a helyzet vele kapcsolatban megnyugtatóan rendeződik. Most ezt a meccset meg tudtuk nyerni, de közeleg a rájátszás, amikor két-három naponta kell mérkőzéseket játszanunk, és mindenkire szüksége van a csapatnak.”Meszlényi Róbert, a Magyar Kupa ezüstérmes csapat vezetőedzője azt mondta, szombaton beszél a játékossal, és akkor majd eldőlhet, hogyan tovább…
Legfrissebb hírek

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, időmérő

F1
8 perce

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
49 perce

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
1 órája

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
2 órája

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
2 órája

Női vízilabda ob I: a KSI vendégeként nyert a Szeged

Vízilabda
2 órája

Három tizenegyest és hat gólt hozó meccsen ikszelt a Girona; hazai pályán kapott ki a Bilbao a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik