Változtatást sürget az ellenzék

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.02.25. 21:45
Címkék
Bizalmatlansági indítvánnyal próbálták megdönteni Fülöp Tibor elnök hatalmát a Férfi Hivatásos Alszövetség ülésén. A súlyozott szavazás eredményeként Fülöp maradt a posztján, ugyanakkor a jelenség  nevezetesen, hogy egy bizonyos csoportosulás fejeket követel  legalábbis figyelemre méltó, főként, hogy ha az A- és B-csoportos egyesületek képviselői azonos értékű szavazattal bírnak, meglehet már az új prezidentét keresnék.
B. Tóth Csaba a reformerek szószólója
B. Tóth Csaba a reformerek szószólója
B. Tóth Csaba a reformerek szószólója
B. Tóth Csaba a reformerek szószólója
B. Tóth Csaba a reformerek szószólója
B. Tóth Csaba a reformerek szószólója
Ami határozottan kijelenthető: a testület megosztott, és abban a ránézésre pofonegyszerű kérdésben sem képes egységes álláspontot kialakítani, hogy legyen-e személyi konzekvenciája az úgynevezett MAFC-ügynek, melyben jelentős sérelem érte és anyagi kárt szenvedett a főváros legutolsó A-csoportos reprezentánsa.
– Mondja csak, tulajdonképpen siker vagy kudarc, amit elértek a múlt heti ülésen? – kérdeztük B. Tóth Csabát, a "reformerek” egyik szószólóját, a Debreceni Vadkakasok ügyvezetőjét.
– Egyértelműen siker. Ami történt, az egy folyamat eleje, amolyan erőfelmérés volt. Kiderült, hogy számszerűen többen szavaztak Fülöp elnök felmentésére.
– Mit szűrnek le ebből?
– Azt, hogy a csapatok elégedetlenek azzal az irányítási elvvel, amely most jellemzi a ligát. Ahhoz azonban, hogy változtatni tudjunk, fel kell vázolni az alternatívákat. Ez a döntés ugyanis úgy született, hogy a jelenlévők nem tudták, mit kínál, aki más utat választ.
– No és merre indulnának?
– Hadd kezdjem azzal, ami pillanatnyilag nincs. Nem szeretném minősíteni a jelenlegi vezetést, de tény az, hogy rengeteg a botrány, a balhé a sportágon belül, vagyis nincs rend. Mint ahogy televíziós közvetítés sincs, mint ahogy az egységes bírói felfogás kialakítása sem sikerült. Összességében sajnos azt kell mondanom, kiaknázatlanok a sportágban rejlő marketinglehetőségek, az együttesek keveset profitálnak a liga működéséből.
– Mit szól ahhoz, hogy Fülöp Tibor másodállásban elnökösködik?
– Ez részletkérdés, a lényeg az, hogy egy profi menedzsmentet kell állítani a férfi alszövetség élére. Meg kell pályáztatni a posztot, és aki megkapja a tisztséget, annak betartható és ami a legfontosabb, számon kérhető programmal kell rendelkeznie.
– Valójában kit, illetve kiket takar a "reformisták” köre?
– Véleményem szerint valamennyi egyesület ide sorolható, ugyanis mindenki mást akar annál, mint ami most zajlik.
– A szavazás azért nem erről árulkodik. Nem túlságosan optimista feltételezés ez az ön részéről?
– Nem az. Egyszerűen csak nem láttak tisztán a voksolók. Nem tudják, hogy mi az alternatíva.
– Nézzük a konkrétumokat: a marketingmunka jobbítása érdekében létrehoznának egy száz-kétszáz millió forint alaptőkéjű részvénytársaságot, amelyben fele-fele arányban jegyezhetnének részvényt a csapatok, illetve a befektetők.
– Így van, és én azt hiszem, hogy senki sem ellensége a saját zsebének, biztos vagyok benne, hogy a klubok örömmel fogadják majd a pénz bevonását.
– A forrást is elárulja?
– Nézze, nagyon sok olyan cég van, amelyik lát fantáziát a kosárlabdában, és ha tiszta viszonyok uralkodnának, átláthatóvá válna az irányítás, be is szállnának. Az első a televíziós közvetítés. Tudomásul kell venni, hogy anélkül szinte lehetetlen érvényesülni.
– Mit tart a jelenlegi vezetés legsúlyosabb hibájának?
– Idejétmúlt. A kosárlabda az egyik legeladhatóbb sportág világszerte, míg nálunk az összeomlás szélére sodródott számtalan bázis. És itt feltétlenül meg kell említenem a MAFC-ügyet, amely tökéletesen megmutatta, hová jutunk, ha nincsenek betartva a szabályok. A liga intézőbizottsága és az elnök is saját magát hozta kellemetlen helyzetbe azzal, hogy méltányosan akart eljárni a budapestiekkel. Márpedig ezek után le kell vonni a személyi konzekvenciát. Amikor a jelenlegi tizenkét A-csoportos együttesre sincs elegendő pénz – mert nincs, ez tény, sokak szerint a mezőny fele csődközeli helyzetbe jutott –, nincs tizenkét csapatra való játékos, akkor hogy gondolhatjuk, hogy a létszámemelés a megoldás.
– Mi a reformerek végcélja, ha úgy tetszik, hová szeretnének eljutni?
– A hosszú távú cél az, hogy ott legyen kosárlabda, ahol van rá pénz, van rá igény és megvannak, illetve meglesznek hozzá a szükséges infrastrukturális feltételek. Gazdasági alapokra kell helyezni a sportágat, különben életképtelen. És, ha ehhez az kell, hogy a jelenlegi vezetés menjen, akkor menjen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik