MAFC - Vissza az A-csoportba!

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.02.20. 21:10
Címkék
Gittegylet. Nem mi mondjuk, az egyik jelenlévő titulálja így. Hozzávetőleg három órája ülésezik ekkor a Férfi Hivatásos Alszövetség vezérkara, túl vagyunk már sok-sok vitán, meglepetésen, intrikán és még annál is több kacagtató megjegyzésen. Úgy indul, hogy Fülöp Tibor alszövetségi elnök tájékoztatja az egybegyűlteket a napirendi pontokról.
A legfontosabb talán a következő évadra szóló versenykiírás rögzítése lenne, no meg a MAFC-ügy, amely – és ez gyorsan kiderül –, egyfajta mozgatóerő, egy bizonyos csoportosulás legfőbb aduja. Dr. Wenczel Kristóf ügyvéd, a fővárosiak jogi képviselője nem is habozik előresoroltatni a témát, és tulajdonképpen igaza van, hiszen nehéz lenne versenyszabályokat alkotni anélkül, hogy kiderülne, visszakapja A-csoportos tagságát az egyesület vagy sem. Rövid tájékoztatójában Fülöp kifejti, hogy nemrég "békítőshow-n” vettek részt Bartha Ferenc sportági elnöknél, akinek határozott célja az ügy elsimítása. "Ezek után csak azt nem tudom, mi a MAFC szándéka?” – teszi fel a kérdést az elnök. Sokáig persze nem fedi homály a választ, Wenczel nyugodtan, megfontoltan tájékoztat. "Miután a sportbíróság igazat adott nekünk, azt szeretnénk, hogy a következő évadban újra A-csoportos csapata lehessen a MAFC-nak – mondja. – Ami pedig a kártérítést illeti, szándékosan nem beszélek pénzről, hiszen e tekintetben rugalmasak és tárgyalóképesek vagyunk.” Az ülést levezető elnök azonban nem hagyja annyiban, szerinte a kettő öszszetartozik, mire a MAFC-illetékes kiböki, alapnak hatvanmillió forintot jelöltek meg. A sorok közt moraj, érezni, az A- és a B-csoportos klubok képviselői gyorsan rögzítik a tényt, ezt az összeget bizony nagyrészt az ő kasszájukból lenne kénytelen kigazdálkodni az alszövetség. Nagy Gábor általános alelnök, az Albacomp első embere meg is fogalmazza a kérdést: "Kívánjuk támadni a sportbírósági ítéletet vagy sem?”A paksi Juhász Sándor a testület vagyonáról kér tájékoztatást, s a döbbenet csak fokozódik, midőn kiderül, pillanatnyilag tizennyolcmillió áll rendelkezésre. Hogy a szeptemberi döntés – amikor is nem fogadták el a MAFC nevezését a legmagasabb osztályba – finoman fogalmazva is megalapozatlan volt, világossá válik, miként az is, sokan vannak, akik most sem látnak tisztán. Már-már elvesznek a részletekben a tanácskozók, amikor Wenczel ügyvéd csöndben megjegyzi, a bírósági ítéletről kár beszélni, hiszen az egy határozat. Hiába, a felek csak mondják-mondják a magukét, mire a körmendi Fodor Sándor is közbeszól: "A versenykiírásról lenne szó, adva van egy ítélet, a MAFC-ot vissza kell helyeznünk: miről beszélünk?”A vitából egyvalami bizonyosan leszűrhető, akik anno a fővárosiak kizárására voksoltak, nem voltak a valós információk birtokában, mint ahogy tisztán látszik az is – és ezt a Soproni Ászokat képviselő Bokor Ákos meg is fogalmazza –, ha a MAFC eláll a kártérítési igényétől, perceken belül A-csoportosnak mondhatja magát. Ha nem (és nem!), folytatódik a toporgás…"Bennünket kár ért, ezért az anyagi felelősséget valakinek vállalni kell, és ezen az sem módosít, hogy engedni hajlandók vagyunk” – veti közbe Wenczel Kristóf, nyomatékosítva, hogy nem áll szándékukban elállni a kártérítéstől. A folytatás, ha lehet, még unalmasabb, a jogban járatlanok vitáznak jogi kérdésekben, a lényeg, hogy forduljon a Fővárosi Bírósághoz az alszövetség vagy sem. Fülöp szavazást sürget, az egybegyűltek előbb még szócsatáznának. Aztán végre eljön, amit várunk: a heves vitát számolgatás, majd az eredményhirdetés követi.196–158-ra (a szavazás súlyozott, azaz a tavalyi besorolás alapján kapnak pontokat a klubok) végződik a "meccs”, győz a nemet mondók tábora, ami a gyakorlatban annyit tesz, a MAFC visszakapja tavaly elvett tagságát. Feszültségoldásul egy kis szünet, majd kidolgozzák, hogyan kivitelezhető a budapestiek újbóli rajthoz állítása. Nincs más út, föl kell emelni az A-csoport létszámát, vagyis a következő szezonban 14 csapat küzd majd a pontokért.Hát ez is megvan, oldódik is a feszültség, egy csapásra nyugalom szállja meg a termet, a társaság kisebb csoportokra szakadva trécsel, amikor Wenczel újabb rohamra indul ("Na most akkor arra kérnénk szépen választ, hogy Fülöp úr le kíván mondani vagy indítványozzuk a visszahívását?”).Puff neki! Fülöp értetlenkedni kezd, ez nem szerepelt a napirendi pontok közt, mondja, de az ellenzék felkészültnek tűnik, és érezhetően erős bázisra épül. Újabb tízperces tanácstalanság után – melyben kiderül, ha nem a MAFC-ot képviselő jogász, akkor más, például a debreceni B. Tóth Csaba is kezdeményezte volna a bizalmatlansági indítványt – Fülöp beadja a derekát, és felszólítja a társaságot: "Szavazzunk!”És szavaznak. Ezúttal 229–175 az eredmény, újra a "NEM” javára, ám ez most Fülöp Tibor elnöki megerősítését jelenti. Végre tényleg vége, legalábbis a csütörtöki ülésnek.A "reformisták” szerint ez csak a kezdet…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik