Bajnoki formában a Lakers

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2003.02.07. 20:18
Címkék
Az NBA-idény századik, egyben a hét végi atlantai All Star-gála előtti utolsó játéknapján Kobe Bryant és Shaquille O'Neal nevétől volt hangos a New York-i Madison Square Garden.
Shaq O’Neal ismét 30 pont felett
Shaq O’Neal ismét 30 pont felett
Shaq O’Neal ismét 30 pont felett
Shaq O’Neal ismét 30 pont felett
Shaq O’Neal ismét 30 pont felett
Shaq O’Neal ismét 30 pont felett
A két óriás 79 pontot szorgoskodott össze – az első három negyedben 68-at, ennyivel addig ketten is verték volna a Knickst! –, s bőkezűségüknek köszönhetően a bajnokcsapat először tud felmutatni pozitív mérleget (24 győzelem, 23 vereség) ebben az idényben.
"Elég nehezen döbbentünk rá, hogy a már megszerzett bajnoki jelvények nem nagyon érdekelnek senkit – tekintett vissza a lassú idénykezdetre Phil Jackson, a Los Angeles Lakers edzője. – A bajnoki gyűrűk egészen addig nem jelentenek semmit, ameddig a pályán nem teljesítünk hozzájuk méltón. Most az első három negyedben elég jó kis műsort rendeztünk, nincs más dolgunk, mint tartani a tempót.” A forma állandósításával most még volt egy kis gond, ugyanis a befejező játékrész első 16 pontját a már parkettba döngölt Knicks szerezte, és Latrell Sprewell, valamint foghíjas holdudvara még úgy is képes volt szorossá tenni a hajrát, hogy a csapat legjobb dobója, Allan Houston sérülés miatt a második félidőben már nem játszott.
Van a történteknek olyan olvasata is, hogy addigra már minden eldőlt. A Lakers négy zsákolással fejezte be az első negyedet (Shaq kétszer végrehajtó, kétszer előkészítő volt), Bryant 22 pontot dobott csak a harmadik negyedben (összesen 46-ot, ami egyéni idénycsúcs), a sorozatban ötödször nyerő csapat pedig évadbeli legjobb időszakát éli és erősen közelít a Nyugati főcsoport nyolcadik, már rájátszásbeli részvételt garantáló helyéhez. "Jackson edző változtatott a támadójátékunkon, mostanában többször törhetek be a palánk alá” – indokolta növekvő hatékonyságát a legutóbbi öt mérkőzésén mindig legalább 35 pontig, háromszor negyvenig jutó Bryant.
Folytatta jó sorozatát a szintén ötödször és szintén idegenben nyerő San Antonio is. Annak ellenére tette ezt, hogy a térdét fájlaló David Robinson eleve nem lépett pályára, Stephen Jackson, a harmadik legjobb dobó hamar megsérült, és nem sokáig játszhatott helyettese, Emanuel Ginóbili sem, aki a bokáját ficamította ki a denveri csata hevében. Tim Duncanre és Tony Parkerre maradt a munka dandárja, előbbi 25 ponttal, 8 lepattanóval és 6 gólpasszal, utóbbi a harmadik negyedben hajított 19 pontjával jelezte tettrekészségét. A Spurs az otthonául szolgáló SBC Centerben tomboló hagyományos rodeó miatt sorozatban már hatodszor lépett fel idegenben, és három meccs még hátravan a túrájából…
A Milwuakee-nak nincsenek ilyen gondjai, sőt semmilyen gondjai sincsenek, hisz a negyedik negyedben 14 pontot hintő Ray Allen vezérletével sikeresen túljutott újabb ellenfelén, a Seattle-n.

NBA, alapszakasz, 100. játéknap

Denver Nuggets–San Antonio Spurs 74–83 (12–20, 20–20, 19–28, 23–15).
Legjobb dobók: Howard 23, Hilário 14, ill. Duncan 25, T. Parker 23, M. Rose 13

Milwaukee Bucks–Seattle SuperSonics 97–91 (23–25, 25–20, 19–23, 30–23). Ld: R. Allen 27, T. Thomas 19, Redd 15, ill. Payton 27, R. Lewis 18, B. Barry 13

New York Knicks–Los Angeles Lakers 109–114 (19–24, 26–36, 22–37, 42–17). Ld: Sprewell 24, Eisley 16, Ward 15, O. Harrington 13, ill. K. Bryant 46, S. O’Neal 33

A csúcson jártak
A játéknap legjobb pontszerzője: Kobe Bryant (LA Lakers) 46; …legjobb lepattanózója: Juwan Howard (Denver) 11; …legjobb lepattanózója az ellenfél palánkja alatt: Robert Horry (LA Lakers) 5; …legjobb lepattanózója a saját palánk alatt: Juwan Howard (Denver) és Malik Rose (San Antonio) 8-8; …legjobb gólpasszadója: Charlie Ward (New York) 11; …legjobb tripladobója: Ray Allen (Milwaukee) és Latrell Sprewell (New York) 5-5; …legjobb dobásblokkolója: Chris Andersen (Denver) 4; …legjobb labdaszerzője: Charlie Ward (New York) 5; …legjobb százalékos mezőnymutatója: 53.2 (42/79, LA Lakers); …legmagasabb nézőszáma: 19 763 (New York–LA Lakers); …leghoszszabb mérkőzése: New York–LA Lakers (2 óra 21 perc)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik