Három ziccer is kimaradt

– Mondja csak, kapitány úr: egyáltalán megérdemelte volna a csapata, hogy kijusson az Európa-bajnokságra?
– Zárjuk rövidre, nem jutottunk ki – kezdett bele Varga Mátyás, a svédországi kontinensversenyről lemaradt magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Ha csak egy kicsivel kevesebb hibát követünk el, most bizonyára ünnepelnénk, hiszen akkor bizonyosan továbbjut az együttes, de mi többet rontottunk a megengedettnél, és ennek tükrében nem érdemeltük meg az Eb-tagságot.
– Ha úgy tetszik, három "meccslabdát” hibáztak el, hiszen a franciák elleni hazai siker után a napnál is világosabb volt a képlet, a három idegenbeli találkozóból kellett volna megnyerni legalább egyet.
– Pontosan így van, és én változatlanul azt mondom, volt egy pszichés gát, amit nem tudtunk átlépni. Sokszor jutottunk el a siker határáig, de csak kevésszer éltünk a lehetőséggel. Pedig… Lejátszottunk tíz meccset, de csak egy volt, amelyen szétesett a társaság. Lengyelországban összeomlottunk, ez tény, ha a fentiek terén előre tudunk lépni, akkor a későbbiekben lehetünk sokkal eredményesebbek is. Illetve pontosítok: a csapat lehet eredményesebb. Hiszen az én megbízatásom pénteken lejár…
– Mondja csak, nyugodt szívvel szabad-e szidnunk az időpont-módosítással kétségtelenül sportszerűtlenné váló Izraelt?
– Az egy dolog, hogy mit csinált Izrael, számomra viszont sokkal fontosabb, hogy mit csináltunk mi. Rengeteg esélyt hagytunk ki, a döntés végig a saját kezünkben volt.
– Tetézi a "bűnt”, hogy Lengyelországban, illetve a zárófordulóban Észtországban kapott ki a csapat, vagyis két olyan alakulat győzte le a mieinket, amely nem került be a legjobb tizenhat közé.
– Most beszéljek megint a pszichés gátakról…? Vegyük csak az utolsó fellépést. A harmadik negyed végén átvettük a vezetést…
– No ez az. Hogyan fordulhatott elő, hogy jobban összpontosít Észtország, amely ekkor már tudta, nem lehet ott az Európa-bajnokságon?
– Talán pontosan ezért. Nekik már mindegy volt. Láttam az utolsó triplát bevágó Müürsepp arcát, mosolygott. Na ezt még bevágom, gondolhatta, miközben előtte nyolc hárompontost elszórt. Sajnos nem csak az utolsó derbire igaz, ha felcsillant az esély, mindig romlott a teljesítményünk. Lettországban is többször felkapaszkodtunk, hogy aztán néhány pillanat alatt elrontsunk mindent.
– Ön szerint hogy fest a képlet: a játékosok nem tudták megvalósítani az elképzeléseit, netán az ön koncepciója volt hibás?
– Is-is. Előfordulhat, hogy rossz volt az elképzelésem, de akkor nem is nagyon tudtunk volna helyzeteket kialakítani. Szerintem inkább arról volt szó, hogy kialakítottuk azokat, ám ezekből mégsem születtek kosarak. Amúgy azt mondom, közös a felelősség.
– Mondja csak, mindig tudta a csapat, hogy mit kell játszania?
– Mindig megbeszéltünk mindent. Volt egy stratégiánk, nevezetesen, hogy a gyors játékot erőltessük. Ez meghatározta az egész sorozatot, más kérdés, hogy nem mindig sikerült olyan lendületet vinni a játékba, amilyet szerettünk volna. És sokszor nagyon pontatlanok voltunk, különösen a meccsek hajrájában.
– S ahhoz mit szól, hogy nem sikerült úgy feltüzelnie a társaságot, ahogy kellett volna?
– Ezzel nem értek egyet. A fiúk pontosan tudták, csak úgy lehet kijutni Svédországba, ha mindent kiadnak magukból. Sokan mondják, hogy bezzeg a franciák ellen hogy játszott a magyar válogatott, de én állítom, nem lehet etalonnak venni a szombathelyi összecsapást. Biztos vagyok benne, nem az az "igazi” magyar csapat, amelyik legyőzte az olimpiai ezüstérmest, de nem is az, amelyik összeomlott Lengyelországban. A kettő között van az együttes igazi arca.
– Csalódott valakiben?
– Nem. Illetve egy emberben vagy még inkább egy körülötte kialakult helyzetben. Sajnos Németh István a második körben közel sem tudott olyan teljesítményt nyújtani, mint korábban. Fantasztikus eredmény, hogy az olasz Benettonba igazolt, ám azzal, hogy nem játszik, lelkileg összeomlott. Hozzáteszem, változatlanul kitűnő kosarasnak tartom, és nem is vagyok biztos benne, hogy ő tehet arról az állapotról, amibe került.
– Két, hétről hétre az európai elitben pattogtató centerünk volt, mégsem tűnt úgy, hogy az együttes kiaknázta volna a jelenlétüket.
– Így van, pillanatnyilag ott tart a csapat, hogy nem volt képes építeni Dávid Kornélra és Gulyás Róbertre. Lépegettünk előre, de nem jutottunk el odáig, hogy a fontos meccseket megnyerjük velük.
– Szinte hihetetlen: a második körben kevesebb mérkőzést nyert meg a magyar válogatott, mint az első öt fordulóban Dávid és Gulyás nélkül.
– Ez tény. Megváltozott a stílus, és ez közrejátszott abban, hogy akadozott a csapatjáték.
– Mit gondol, a kritikus mérkőzéseken miért nem tudott koncentrálni az együttes?
– Azt azért nem mondanám, hogy nem tudott. A lengyelek ellen az első félidőben még ötven-hatvan százalékos volt az összpontosítás, más kérdés, hogy a szünet után szétestünk, míg az észtek ellen az utolsó két-három percig a maximumhoz közeli volt a koncentrálás.
– Csak hát a finis. Milyen következményei lesznek a kudarcnak a csapat tagjaira, illetve önre nézve?
– A fiúkra nézve alighanem semmi. Gazdagabbak lettek néhány élménnyel és szegényebbek az Európa-bajnoki részvétellel. Ami pedig engem illet, szomorú vagyok, hogy nem sikerült továbbjutnunk, hiszen őszintén hittem a sikerben. A hónap végén lejár a szerződésem, a szövetség illetékesei majd eldöntik, hogyan tovább.
– Varga Mátyással vagy nélküle, hogy fest a magyar férfiválogatott jövőképe?
– Meggyőződésem, hogy ezt az együttest együtt lehet tartani, még egy Eb-ciklust végig lehet dolgozni. Vagyis szerintem lesz még egy lehetőség.
– Ez szépen hangzik, csakhogy emlékeztetném, most sem sikerült, és abban mindenki egyetért, a mostaninál erősebb válogatottat nehéz lenne kiállítani.
– Képességek dolgában ebben a csapatban több van. És ha pszichésen előrelép, állítom, képes lesz csatát nyerni.