NBA - Hazatalált a Mavericks

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2003.01.22. 20:18
Címkék
Játszi könnyedséggel szakította meg rossz sorozatát a Dallas Mavericks, úgy látszik, csak haza kellett térnie. A ligaelső texasiak a három idegenbeli vereség után úgy falták fel regionális vetélytársukat, a Houston Rocketset, mintha az valami ízlésesen tálalt kínai ételkülönlegesség lenne.
Kitalálták: felfalták bizony Jaót is… A kínai centercsoda mindössze 6 pontig és 5 lepattanóig jutott Raef LaFrentz (8, 3) és társai őrizetében – edzője szerint azért, mert fáradt volt, saját maga szerint meg azért, mert néha előfordulnak rosszabb periódusok. "Úgy érzem, a lehetőségeim megvoltak, egyszerűen nem ment be a labda a gyűrűbe – mondta Jao Ming, majd amikor LaFrentz kiváló védői adottságairól faggatták, sokat sejtető mosollyal csak ennyit válaszolt: – Meglátjuk, legközelebb miként alakulnak majd a dolgok…” A dallasiak az első négy dobásukat célba juttatták, és a második negyedben döntésre vitték a párbajt. Dirk Nowitzki 26 pontjából tucatnyit ekkor szerzett, Michael Finley pedig elkönyvelte NBA-pályafutása 5000. pontját. "Jó volt végre nyerni. Úgy éreztem, mintha nem is egy hete, hanem egy hónapja nem győztünk volna” – fújt egy nagyot Don Nelson, a Mavericks edzője. Clevelandben egyelőre nem hozott pozitív változást az edzőcsere, a Cavaliers a most debütáló Keith Smart vezetésével is kikapott. A hazaiaknál Zydrunas Ilgauskas 35 pontos karriercsúcsot ért el, de a liga legjobb dobója, a 30.1-es pontátlagú Tracy McGrady is kioldotta a bombákat, úgyhogy az Orlando sikere nem forgott veszélyben. Sacramentóban a New Jersey mindent megtett, hogy bosszút álljon a Kingsen a két héttel ezelőtti súlyos vereségért, de az előző esti, Utah elleni hosszabbításos meccs fáradtságával a lábában csak tisztes helytállásra volt képes.Végül néhány hír röviden. A legutóbbi játékhéten látottak alapján a Nyugati főcsoportban a houstoni Steve Francist, a Keletiben a bostoni Antoine Walkert választották meg a legjobbnak – utóbbi mindazonáltal nem maradéktalanul boldog, hisz térdsérülése miatt két hetet ki kell hagynia. Eldőlt, hogy a február 9-i All Star-mérkőzésen Rick Adelman, a Sacramento edzője irányítja majd a nyugati válogatottat (a jelenlegi két főcsoportelső edzője, a dallasi Don Nelson és a New Jerseyt vezető Byron Scott nem pályázhat, mivel tavaly ők vezették a két gálacsapatot). Amíg a Kings hétvégi második helye biztos, addig keleten még nem dőlt el, hogy az Indiana vagy a Detroit delegálhatja edzőjét, Isiah Thomast, illetve Rick Carlisle-t a főcsoport válogatottjának élére. Az viszont már eldőlt, hogy az atlantai gála újoncderbijén két helyi kötődésű szakember, Mike Fratello és Cotton Fitzsimmons ül majd a kispadon. NBA, alapszakasz, 84. játéknap
Cleveland Cavaliers–Orlando Magic 94–103 (19–34, 29–27, 18–26, 28–16). Legjobb dobók: Ilgauskas 35, Wagner 14, R. Davis 11, ill. McGrady 35, Garrity 20, Sasser 14
Dallas Mavericks–Houston Rockets 107–86 (30–27, 29–13, 23–26, 25–20). Ld: Nowitzki 26, Nash 20, Finley 19, ill. Francis 26, Mobley 16
Sacramento Kings–New Jersey Nets 109–102 (29–18, 25–27, 30–25, 25–32). Ld: Webber 36, Sztojakovics 26, Bibby 13, ill. Kidd 27, Jefferson 19, K. Martin 17, Kittles, Al. Williams 15-15

A csúcson jártak
A játéknap legjobb pontszerzője: Chris Webber (Sacramento) 36; …legjobb lepattanózója: Chris Webber (Sacramento) 15; …legjobb lepattanózója az ellenfél palánkja alatt: Zydrunas Ilgauskas (Cleveland) 8; …legjobb lepattanózója a saját palánk alatt: Chris Webber (Sacramento) 15; …legjobb gólpasszadója: Jacque Vaughn (Orlando) 11; …legjobb tripladobója: Pat Garrity (Orlando) és Predrag Sztojakovics (Sacramento) 4-4; …legjobb dobásblokkolója: Raef LaFrentz (Dallas) 5; …legjobb labdaszerzője: Steve Francis (Houston), Dirk Nowitzki (Dallas) és Chris Webber (Sacramento) 4-4; …legjobb százalékos mezőnymutatója: 58.7 (44/75, Sacramento); …legmagasabb nézőszáma: 20 104 (Dallas– Houston); …leghosszabb mérkőzése: Dallas– Houston (2 óra 13 perc)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik