Újabb passzkirály a Jazzben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2002.10.03. 20:48
Címkék
Sikeresen túljutott az orvosi vizsgálaton, sőt már az első edzésen is megmutatta magát a Utah Jazz új irányítója, Mark Jackson. Érkeztével fantasztikus kettőse lesz a Jazznek, hiszen az első számú irányító, John Stockton vezeti asszisztosztásban az NBA örökranglistáját, míg Jackson – Magic Johnson és Oscar Robertson mögött – negyedik ugyanott (9840). A kettős eredményes együttműködését egyedül az életkoruk veszélyeztetheti, hiszen ketten együtt majdnem nyolcvanévesek.A 37 esztendős Jackson a legutóbbi idényben 8.4-es pont- és 7.4-es gólpasszátlagot ért el a gyászosan szereplő New Yorkban, amely a nyáron egy csereakció keretében Denverbe "postázta” őt. A veterán hátvéd azonban kijelentette, hogy nem kíván újjáépülőben lévő csapatban küszködni, és ezt a Nuggetsnél méltányolták is. Így vált szabadügynökké és írhatott alá egy évre – állítólag az egymillió dolláros veteránminimumért – a Jazznek. "Óriási öröm, hogy két leendő halhatatlan társaságában játszhatok. Mindig is csodáltam, mennyi energiát képesek megmozgatni minden egyes mérkőzésen” – emelte meg máris a kalapját Stockton és Karl Malone előtt a tizenöt NBA-évad során öt csapatot is erősítő Jackson. "Mindenki azt firtatja ligaszerte, ki hogyan tud dobni. Nálunk mindig az volt a szempont, ki hogyan tud passzolni” – világította meg Jerry Sloan, miért kellett neki Jackson. Az edző jelezte: Jackson ugyan Stockton tartalékja lesz, de nem kizárt, hogy együtt is harcba küldi majd őket.Portlandben is egy "új fiút” teszteltek, de szükséges az idézőjel, hiszen igaz, hogy Arvydas Sabonis a legutóbbi idényt kihagyta, ám előtte hosszú éveken át játszott már a Blazersben. Maurice Cheeks edző egyelőre el van ájulva a 37 éves litván center remek erőállapotától, az első edzésen tömegével osztott hát mögötti passzaitól. A tervek szerint "Sabas” eleinte a kispadról száll majd be, hogy segítse társait.
Legfrissebb hírek

A Chiefs nem tudott hazai pályán visszavágni az Eaglesnek az elvesztett Super Bowl miatt

Amerikai sportok
15 perce

Hétfői sportműsor: Halász Bence megkezdi szereplését az atlétikai vb-n

Minden más foci
1 órája

Molnár Attila országos csúccsal elődöntős 400-on; Futballünnep Szarvaskenden

E-újság
1 órája

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2 órája

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
2 órája

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2 órája

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
2 órája

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik