Furcsa zárás Bonyhádon

FEKETE LÁSZLÓ, MIHÁLYI ANDRÁSFEKETE LÁSZLÓ, MIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.09.29. 21:54
Címkék
A szombati csoportmérkőzések után az A-csoport győztese, a bajnoki ezüstérmes Pécs és a B-jelű kvartett legjobbja, a horvát Gospic együttese készülődhetett a jubileumi, 25. Bogép-kupa fináléjára. A két veretlen csapat nagy érdeklődéssel várt találkozójából azonban alig valamivel több, mint hat perc telt csak el, amikor 12–7-es pécsi vezetésnél Rátgéber edző hevesen tiltakozni kezdett Szabó játékvezető egyik ítélete ellen, és miután ezt a játéktéren belül tette, a sípmester technikaival "jutalmazta” a PVSK mesterét. A szakvezető ezt követően még ingerültebb szóváltásba keveredett a nagybajuszú bíróval, aminek az lett a vége, hogy megkapta a második technikaiját is, ami után el kellett volna hagynia a termet. Erre azonban ő nem volt hajlandó, inkább lehívta a pályáról a csapatát, mire Szabó György lefújta az alig elkezdődött mérkőzést."A véleményemet az ítéletemmel kinyilvánítottam. Ilyen hangnemben nem beszélhet egy edző, még akkor sem, ha a játékvezető téved!” – jelentette ki a szürke ruhás, amikor kikértük a véleményét a történtekről. Az elfajult vita tárgya egyébiránt az volt, hogy egy Gospic-támadást követően, amikor megszólalt a támadóidő lejártát jelző dudaszó, Szabó feldobást ítélt, mondván, szerinte a levegőben volt a labda – a pécsi oldal véleménye ezzel szemben az, hogy már Branzova kezében. "Sajnálom, ami történt, mert a közönség járt pórul, és vállalom a saját felelősségemet. De a PVSK profi csapat, és nem hagyhattam kontroll nélkül a lányokat egy éles meccsen, a felkészülés finisében. Főleg úgy nem, hogy a kiállításom ki lett provokálva, de nagyobb probléma ennél a számunkra, hogy Béres Tímea megsérült, és meg kell operálni a térdét” – reagált Rátgéber László, a másik érintett.
Rátgéber dühbe jött, s lehívta a csapatát
Rátgéber dühbe jött, s lehívta a csapatát
Rátgéber dühbe jött, s lehívta a csapatát
Rátgéber dühbe jött, s lehívta a csapatát
Rátgéber dühbe jött, s lehívta a csapatát
Rátgéber dühbe jött, s lehívta a csapatát
A válogatott center különben már a csúnya véget ért, illetve voltaképpen véget sem ért döntőn sem játszhatott, mert a szombaton késő este lejátszott Pécs–Diósgyőr meccsen sérült meg a bal térdében a porc, így őt nem érintette a konfliktus. Előfordulhat viszont, hogy a botrány szele eléri az MKOSZ játékvezető bizottságát, merthogy Rátgéber azt fontolgatja, feljelenti Szabót, amiért a sípmester a vita során elküldte őt melegebb éghajlatra. Épületes szócsata lehetett…
Legfrissebb hírek

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
5 perce

Ezzel a góllal dolgozta le hátrányát az ETO a Pjunik ellen – videó

Európa-konferencialiga
17 perce

Egy év Ázsia után Aubameyang visszatért a Marseille-be

Francia labdarúgás
29 perce

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
36 perce

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
43 perce

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
49 perce

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
1 órája

Konferencialiga, selejtező: ETO FC–Pjunik

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik