Jugoszláviában hangolnak

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.09.08. 21:53
Címkék
Mozgalmas napok elé néznek a diósgyőri kosarashölgyek, az élvonalbeli női csapat ezen a héten négy nemzetközi találkozót játszik. Saját közönségük előtt kedden mutatkoznak be a piros-fehérek a miskolci Városi Sportcsarnokban, ahol délután öt órától a szlovák Cassovia Kosice ellen lépnek pályára. Az összecsapást azért előzi meg viszonylag nagy érdeklődés, mert pályára lép az amerikai Katryna Gaither is. A huszonhét esztendős, 191 centis színes bőrű center, amint azt Szabó István intéző elmondta, a tervek szerint hétfő délután érkezik a Ferihegyi repülőtérre, ahonnan egyenesen Miskolcra autózik, és új csapatának esti edzésén találkozik társaival.A DKSK szerdán reggel Jugoszláviába utazik, ahol három mérkőzést játszik. Milen Vukicsevics vezetőedző tanítványai szeptember 11-én a Szpartak Subotica, egy nappal később a Hemofarm Vrsec, szeptember 13-án, pénteken pedig a Beopetrol Beograd ellen tesztelik, hol is tartanak nagyjából egy hónappal a bajnoki rajt előtt. Szeptember végén is nemzetközi mérkőzésekkel hangol az együttes az évad nagy feladataira: 19-én és 20-án a verseciek viszonozzák a korábbi látogatást, 27-e és 29-e között pedig a bonyhádi Bogép-kupán vesznek részt Brosovszkyék.
Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
20 perce

Birkózás: Kazinczy Bálint vigaszágra jutott az U17-es vb-n

Utánpótlássport
35 perce

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
44 perce

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
48 perce

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik