A DKSK indul az Európa-kupában

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.07.12. 22:19
Címkék
Sajtótájékoztatót tartottak az élvonalbeli női csapatot fenntartó DKSK Sport-, Marketing-, Szolgáltató Kft. vezetői, amelyen ismertették az elmúlt hetek történéseit, és szóltak terveikről. A tulajdonosi kör Honos Pétert kérte fel az ügyvezető igazgatói tisztségre. A sportvezetőről köztudott, hogy nagyon szereti a kosárlabdát, a diósgyőrieknél 1994 és 1998 között öt esztendőt húzott le, közben volt második és első ember, majd lemondott. Annak idején emlékezetes "csatát” vított Király Sándor vezetőedzővel, akit végül eltávolított tisztségéből. Honos azt mondta, hogy elsősorban presztízsokból mondott igent a megkeresésre, és be akarja bizonyítani, hogy szerényebb költségvetésből is lehet jó csapatot építeni. Az ügyvezető rövid- és középtávú elképzelései merészek. Olyan ütőképes együttest akar kialakítani, amely egy-két esztendőn belül méltó ellenfele lehet akár az euroligás csapatoknak is. A DKSK számszerűsített tervei, hogy az együttes az első négy közt végezzen a bajnokságban, s bejusson a Magyar Kupa négyes döntőjébe.A diósgyőriek több év szünet után ismét részt vesznek a nemzetközi kupaküzdelemben, a Ronchetti-kupa helyére lépő Európa-kupában minimális céljuk a legjobb 16 közé jutás. A szerepléshez a tulajdonosi kör biztosítja az anyagi feltételeket. Bár végleges megállapodás még nem született, így csak tervként hangzott el, hogy a nemzetközi porondon akár DKSK-Miskolc néven is szerepelhetnek, ebben az esetben számítanak a városháza megértő támogatására, elvégre a külföldi szereplés nem két fillér. A diósgyőriek az első körben minden bizonnyal északi országok csapatait kapják majd, ugyanis a mieink az Északi főcsoportban érdekeltek.Az A-csoportos női csapat keretének tagja Balogh Gabriella, Brosovszky Mónika, Bukovszki Mónika, Csipkó Barbara, Szlimák Hajnalka (ők tavaly is ott játszottak), akárcsak Koncz Judit, aki visszatért Szolnokról, vele egy plusz egyéves szerződést kötöttek. Két évre kötelezte el magát a DKSK-hoz Horváth Adrienn, aki legutóbb Jugoszláviában kosárlabdázott. Ugyancsak kerettag a 22 éves jugoszláv válogatott irányítója, Brankica Hadzsovics. A piros-fehérek új szerzeményei közé tartozik Simai Ildikó is, aki – akárcsak Imri Zsuzsa – szerződéses amatőrként került a klubhoz. Honos Péter arról számolt be, hogy két-három külföldi játékossal állnak még tárgyalásban. Valamennyien centerek, esetleges igazolásuk néhány héten belül várható. A diósgyőriek augusztus 1-jén Miskolcon kezdik az alapozást, a felkészülési időszakban hazai és nemzetközi tornákon vesznek majd részt.A diósgyőriek szoros kapcsolatot akarnak kiépíteni a Miskolci EAFC-cal, az egyetemiek női csapata ugyanis bekerült az NB I B-be, s ez új távlatokat nyithat számukra. Szó lehet felkészülési találkozókról, játékoscserékről, tornákról, aztán ha a Miskolci Városi Sportcsarnok foglalt lesz, az Egyetemi Körcsarnok segítheti ki a diósgyőrieket. Újság még a DKSK háza táján, hogy új lendületet adnak a miskolci egyetem marketingintézetével kialakított kapcsolatnak, augusztusban pedig közönségtalálkozót szerveznek. Utóbbit különösen azért tartják fontosnak, mert a tavaszi találkozókat olykor csaknem üresen tátongó csarnokban játszották.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik