Elnökváltás és edzőváltás

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2002.06.21. 20:09
Címkék
Csalódást okozott Kaposváron az előző évi bajnokcsapat idei ötödik helyezése, ami előrevetítette, lesznek változások a kék-fehérek háza táján, a játékoskeret helyett azonban először a klub névadó szponzorának tulajdonosi körében történtek személycserék. A korábbi elnök-tulajdonos, Kása Sándor saját kudarcának is tekintette, hogy az együttes nem jutott be a legjobb négy közé, ezért már hetek óta fontolgatta lemondását. Ez most megtörtént. A város közgyűlése csütörtöki ülésén foglalkozott a Kaposvári Klíma-Vill KK további támogatásával, és Kása ekkor jelentette be távozását. Az új tulajdonosi kör egyetértésével a helyét a korábbi szakosztály-igazgató, Kovács László veszi át, akit ügyvezető elnökké neveztek ki.Ugyancsak nagy horderejű változás, hogy a Földi Sándor elmenetelével megüresedett kispadra a legfrissebb hírek szerint Goran Miljkovics, a Mol Szolnok gárdájának korábbi edzője kerül. A jugoszláv szakvezetővel megköttetett a megállapodás, a jelenleg szabadságát töltő trénerrel július 29-én kezdik meg a felkészülést Ivkovicsék a jelenlegi tervek szerint október 6-án esedékes bajnoki rajtra. Újság még a somogyiak háza táján, hogy Filipovics Gordan – miután a sportkórházi vizsgálat kedvező eredménnyel zárult – további egyéves szerződést írhatott alá, és az ugyancsak felgyógyult Beck Attila is újból elkötelezte magát a Kaposvárhoz, ő két esztendőre.
Brazíliáé a következô vb

GENF. A nemzetközi kosárlabda-szövetség (FIBA) végrehajtó bizottságának ülésén eldôlt, hogy Brazília adhat otthont a 2006-os nôi világbajnokságnak. Mint ismeretes, az idei vb-re Kínában kerül sor szeptember 14. és 25. között. A genfi tanácskozáson felvették a tagok sorába a Floridától délkeletre található Turk- és Caico-szigeteket, amivel 212-re nôtt a FIBA-országok száma. A szövetség hetvenedik születésnapja alkalmából a svájci város utcáin streetball-bajnokságot rendeztek, Jacques Rogge NOB-elnök pedig fogadást adott a sportág vezetôinek tiszteletére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik