Ünnepelhetnek Sopronban?

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.06.01. 22:18
Címkék
Miközben az utóbbi napokban az orosz Marija Sztyepanova visszatérésének álhírével riogatják egyesek a GYSEV-Ringa szimpatizánsait, a soproniak lassan megnyerik a bajnokságot. Vasárnap legalábbis sokminden eldőlhet.
Kettőt már behúztak az aranyéremhez szükséges három strigulából a győzelmek rovatába, miközben a MiZo-Pécsi VSK neve mellett egyelőre egyetlen diadal sem áll, azaz eddig meglehetősen egyoldalú a már régóta várt és izgalmasnak remélt női döntő.Ami Seres Éváék fogadalma szerint rögvest be is fejeződik.Az eddig látottak valóban a soproni vasutasok sikerét vetítik előre, mivel végeredményben nagyon simán nyerte eddig mind a két mérkőzést a zöld-sárga hölgykoszorú. Azok után, hogy hazai pályán voltaképpen hengerelt, idegenben is tizennégy ponttal verte a hazai pályán eddig oly félelmetes baranyaiakat, egy olyan találkozón, amelynek hajrájában meglepetésre esélye sem volt a megint borzasztóan dobó házigazdának.Úgy látszik, a kísérletek hatékonyságának gyengesége immár végig kíséri Rátgéber László együttesét ebben az évadban, mivel emlékezhetünk rá, a fontosabb meccseket rendre a rossz dobószázaléka miatt bukta el a MiZo. Sopronban viszont nincs gond a célkereszt beállításával, a fontos pillanatokban mindig találni biztos kezű embert a zöld-sárgák soraiban, ez pedig oda vezetett, hogy ha nem következik be óriási formahanyatlás a GYSEV játékában, a bronzérmek után idén az aranyérmek is a hűség városába kerülnek.Vagyis vasárnap véget érhet a rétestészta hosszúságúra nyúlt női bajnokság.
Legfrissebb hírek

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
23 perce

Marozsán nagyot küzdött, de kikapott az ötödik kiemelttől Sanghajban

Tenisz
40 perce

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
55 perce

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Jégkorong: Szongoth Döme szezon közben váltott és igazolt Kanadába

Utánpótlássport
1 órája

Edzői mentorprogramot indít a Magyar Úszószövetség

Úszás
1 órája

Idegenben félelmetes csapat érkezik az FK Csíkszeredához

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik