Bronzérmes a Soproni Postás

BOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENCBOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENC
Vágólapra másolva!
2002.06.01. 21:59
Címkék
Az ukrán Olga Sljahova és társai remek játékkal búcsúztatták az idényt
Az ukrán Olga Sljahova és társai remek játékkal búcsúztatták az idényt
Az ukrán Olga Sljahova és társai remek játékkal búcsúztatták az idényt
Az ukrán Olga Sljahova és társai remek játékkal búcsúztatták az idényt
Az ukrán Olga Sljahova és társai remek játékkal búcsúztatták az idényt
Az ukrán Olga Sljahova és társai remek játékkal búcsúztatták az idényt
Két olyan csapat küzdött a bronzéremért, amely kimondottan büszke lehet az idei teljesítményére. A Postás nemzetközi szinten produkált emlékezeteset azzal, hogy az elődöntőbe jutott a Ronchetti-kupában, a szekszár-diak pedig szintén fennállásuk legeredményesebb idényét tudhatják maguk mögött, hiszen mind a bajnokságban, mind a Magyar Kupában bekerültek a legjobb négy közé. Mindkét szakvezető igyekezett felpörgetni együttesét az utolsó összecsapásra.
Mint ismeretes, a bronzcsata első felvonását Szekszárdon a Postás nyerte meg tizenöt ponttal. A tolnaiak esélyeit az is rontotta a visszavágón, hogy két meghatározó emberüket, Nyírő Beátát és Szemerédi Krisztinát is kénytelenek voltak nélkülözni sérülés miatt. A házigazda kezdett jobban, talán nem véletlenül épp bedobói eredményes játékának köszönhetően hamar elhúztak a zöld-fehérek. Ezt követően azonban felébredtek a tolnaiak, akik elsősoban Tóth és Szélesy jóvoltából ügyesen használták ki, hogy a Postás kicsit lazított védekezésben. Aztán amikor a negyed közepén egy pontra feljöttek a vendégek, Sljahova vezérletével újra megrázta magát a Meszlényi-csapat, és megnyugtató előnyre tett szert, amelyet a játékrész hajrájában Ambrus eredményes palánk alatti játékával tartott.
Soproni Potsás-Atomerőmű Szekszárd 102-64
(29–20, 24–14, 24–14, 25–16)
A mérkôzés osztályzata: 3
Sopron, 300 nézô
V: Hartyáni, Bognár
Soproni Postás:
Najdenova 11/6
CSÁKÁNY 15/3
Fodor 11/9
SLJAHOVA 20/6
AMBRUS 18
Csere:
RUSSAI 20/12
Englert 3
Fűrész 2
Major 2
Takács –
Edzô:
Meszlényi Róbert

Szekszárd:
Bulatova 9/9
Szélesy 9/3
Tóth Zs. 12
SZTOJKOVICS 14/3
Vukovics 4
Csere:
Darida –
Kajdacsi 8
Lódi 8
Edzô:
Ujhelyi Gábor

Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–7. 6. p.: 17–11. 15. p.: 40–25. 28. p.: 73–45. 36. p.: 85–56
Mezônybeli dobószázalék: 40/74 54%, ill. 26/70 37%. Büntetôk dobószázaléka: 10/11 90%, ill. 7/12 58%. Lepattanók: 29, ill. 27. Legtöbb lepattanó: Sljahova 10, ill. Sztojkovics 10. Legtöbb assziszt: Csákány 9, ill. Bulatova 4
A harmadik helyet a Soproni Postás szerezte meg, kettôs gyôzelemmel, 174–121-es összesítéssel
A küzdelem hevességére jellemző, hogy az első negyed utolsó percében a vendégek centerének, Vukovicsnak egy ütközés után felrepedt a szemöldöke, és csúnyán vérzett. Egy ilyen sérülés után valószínűleg bokszban is leléptetik a szenvedő felet, kosárlabdáról lévén szó a légióst le kellett cserélni. Az első tíz perc küzdelmes és látványos pontzuhataga után kicsit pihenhetett a jegyzőkönyv vezetője, mivel a második negyed első három percében csupán egy Csákány-triplát kellett regisztrálnia. A játékrész második felében néhány könnyű, indításos kosárral növelte előnyét a Postás, majd az első félidő végén Russai szórta meg alaposan korábbi csapatát. Volt már húszpontnyi is a különbség, amelyet a félidő végén Bulatova "kozmetikázott” egy triplával.
A nagyszünet után rögtön az első három támadásból kettő végén hárompontos született, Fodor, illetve Bulatova voltak az "elkövetők”. Sűrűn potyogtak a kosarak, Najdenova két hármasa mellett Csákány igen-igen sportszerű megmozdulását lehet kiemelni: a Postás csapatkapitánya jelezte, róla ment ki a labda, amit a bírók eredetileg csapatának ítéltek.
A bronzérem így gyakorlatilag eldőlt, a negyed hajrájában a széteső Szekszárd ellen már harminc ponttal vezetett a vendéglátó. A befejező tíz perc hazai részről felszabadult, önfeledt örömjátékot hozott, a látványos kosarak mellett Ambrus és Russai jóvoltából néhány remek blokkolásra is futotta a Postás erejéből. A találkozó végén csupán az volt a kérdés: meglesz-e a száz pont? Nos, az időközben fokozatosan hangosodó Postás-szurkolótábor ezen óhaját Russai Petra teljesítette a negyedik hárompontosával. A lefújás után dr. Nyíri Dezső, a női profiliga elnöke adta át az érmeket a hazai csapat játékosainak, vezetőinek.

Mestermérleg
Meszlényi Róbert: – Örülök, hogy sikeres évadot tudtunk zárni, kifejezetten jó játékkal. Köszönetet mondanék valamennyi támogatónknak, de különösen a Magyar Posta Rt.-nek. Bízom abban, hogy jövőre még jobb teljesítménnyel tudjuk meghálálni szponzoraink segítségét.
Ujhelyi Gábor: – A bajnokság során lényegesen jobban játszottunk, mint most a rájátszásban. Gratulálok a soproniaknak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik