Báder Márton válaszút előtt

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 22:43
Címkék
Milyen jó leírni: úgy áll a helyzet, hogy egyes egyedül Báder Mártonon múlik, a szlovén Krka Novo Mésto játékosa lesz, avagy sem. Tudniillik az Albacomp és a magyar válogatott 22 esztendős centere a hét elején kitűnő benyomást tett az Euroligában szereplő együttes szakembereire. Báder három napot töltött el a Krka vendégeként, edzett az éppen a bajnoki döntőre készülő sztárokkal, és megmutatta, mit is tud valójában."Noha a Novo Mésto nem a Real Madrid vagy a Panathinaikosz, érződött, hogy igazi proficsapat – mesélte Báder Márton. – Egy nyugodt kisvárosba csöppentem, ahol a játékosoknak kizárólag a kosárlabdára kell koncentrálniuk. A Krka az a típusú gárda, amelyik elsősorban nevel, most is játszik a szlovéneknél két hatalmas tehetség, Skelin a horvát válogatott center, illetve a szlovén nemzeti csapatban is szereplő Lakovic. Az edző pedig… A kosarasok minden megnyilvánulásán érződik, hogy rendkívül tisztelik a kontinensszerte elismert Neven Spahiját. Úgy érzem, neki is tetszett a játékom, azaz a szlovének szeretnék, ha náluk folytatnám. A jövő hét végéig biztosan eldől, hogy így lesz-e vagy sem.”Az ifjú erőcsatár hozzátette még, két út vezethet az áhított célhoz, vagyis egy európai nagycsapatba: az egyik, hogy egy évet marad még idehaza, a másik, hogy egy olyan műhelybe megy tanulni, mint a Krka. "Biztosan nagy dilemma Marci számára, hogy miként döntsön, de én ebbe már nem szólok bele, ez az ő felelőssége – tette hozzá a fentiekhez Vinkó László, hazánk egyik legismertebb kosarasmenedzsere. – A szlovének megtették az ajánlatukat, ami nem sztárgázsi, talán még azt is mondhatnám, hogy kizárólag a pénz miatt nem lenne érdemes kimenni. Viszont a kettő, illetve esetleg három év alatt Báder rendkívül sokat fejlődhet. Egy biztos, Novo Méstóban nagyon szeretnék, hogy magyar centere legyen a csapatnak…”
Legfrissebb hírek

Női kosár Eb: a törökök Svájc legyőzésével javítottak a franciák elleni vereség után

Kosárlabda
12 perce

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
22 perce

Fiatal keret, stabil mag – így változik meg a dunaújvárosi női kézilabdacsapat kerete

Kézilabda
44 perce

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
53 perce

Tenisz: Stollárék elődöntősök Nottinghamben

Tenisz
1 órája

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
1 órája

Vívó Eb: az ötödik helyen végzett a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
1 órája

Vízilabda: legyőzte az olaszokat, vb-elődöntős az U20-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik