A csapat mindent megtett

Vágólapra másolva!
2002.05.31. 02:55
Címkék
"Ez a fiatal csapat megérdemelné, hogy a következő idényben is az A-csoportban folytathassa..." - mondta Kangyal Tibor, a legmagasabb osztálybeli tagságát szerdán megőrző MAFC trénere. A csapat bennmaradt, az edző azonban csak reménykedik benne, marad az A-csoport. Most akkor hogy is van ez? "Jelentős tartozást halmoztunk fel, ám megvan a reménye, hogy a tulajdonos hamarosan kifizet mindenkit - kezdett bele Kertész István, az együttest működtető MC Kosárlabda Kft. ügyvezető igazgatója. - A helyzet az, hogy bebizonyosodott, ő egymaga hosszú távon nem tudja finanszírozni a csapatot. Próbálkoztunk felvenni a kapcsolatot a főváros elöljáróival, illetve a kerület vezetőivel, de hiába, ami vidéken természetes, hogy a város a klub mellé áll, az nálunk csak álom. Noha a budapesti csapatok példái azt bizonyítják, hogy a fővárosban nehéz színvonalas kosárlabdát csinálni, mi nem adjuk föl. Van negyed évünk arra, hogy előteremtsük a következő idény költségvetését. Én mindenesetre két tervet készítettem: az egyik szerint egy A- és egy B-csoportos csapattal vágunk neki a bajnokságnak, a másik szerint két második vonalbelivel. Dolgozunk, hogy az első valósuljon meg."
Legfrissebb hírek

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
11 perce

La Liga: Real Madrid–Osasuna

Spanyol labdarúgás
25 perce

BL-playoff, 1. mérkőzés: Ferencváros–Qarabag

Bajnokok Ligája
29 perce

Visszavonult az ötszörös All Star-játékos, John Wall

Amerikai sportok
39 perce

Több sikertelen próbálkozás után jön el a MotoGP Magyarországra

Egyéb autó-motor
59 perce

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
1 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
1 órája

Úszás: Jackl Vivien hetedik lett 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik