„A tornára Egyiptomban kerül sor, az ország készen áll a rendezésre, és a koronavírus-járvány miatt nem szándékozunk elhalasztani” – mondta Hasszan Musztafa, az IHF egyiptomi elnöke egy televízió-műsorban. Hozzátette, biztos benne, hogy hazája egy sikeres esemény házigazdája lesz.

A január 14-31. között sorra kerülő férfi világbajnokság lesz az első, amit 24 helyett immár 32 csapat - közte a magyar válogatott - részvételével rendeznek. Az észak-afrikai ország 1999 után második alkalommal ad otthont férfi vb-nek.

Az IHF szóvivője április elején arról beszélt, szóba került a világbajnokság időpontjának módosítása, mert félő, hogy a járvány miatt a helyi szervezők nem tudják időben befejezni a versenyhelyszínek átalakítását, illetve építését.