„Tucatsiker”: hibátlan mérleggel a négy között az ETO!

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 15:59
null
A győriek a szezonbeli 12. BL-meccsüket is megnyerték (Fotó: MTI)
A női kézilabda Bajnokok Ligája aktuális szezonjának egyetlen veretlen csapata, a Győri Audi ETO KC utolsó középdöntős mérkőzésén is megőrizte hibátlan mérlegét: a zöld-fehérek hazai pályán 32–24-re győzték le a dán Randerst.


„Természetesen ezt a mérkőzést is tétre menő BL-meccsnek tekintjük, szeretnénk szép játékkal, győzelemmel lezárni a középdöntőt – nyilatkozta az ETO spanyol vezetőedzője, Ambros Martín. – Ennek hangulatát, pozitív hatásait kell magunkkal vinnünk az elődöntőbe, ami mentálisan nagyon fontos a csapatnak. Ezenkívül a szurkolóinknak is tartozunk azzal, hogy a lelkesedésüket színvonalas, odaadó játékkal háláljuk meg, ahogyan ezt az őszi fordulók során az utolsó, Kolozsvár elleni mérkőzésen is tettük.”

A két csapat előző mérkőzésén 24–18-ra nyertek a győriek.

A MÉRKŐZÉS

1. FÉLIDŐ

1–5. perc: A dánok kezdték el a mérkőzést, Herr védése után Amorim lövését blokkolták a védők. A dánok az ellenállhatatlanul nyitó Agren beállóból dobott góljaival startoltak, közte Orbán átlövésből talált be. 1–2

6–10. perc: Kovacsics nehéz helyzetből leadott lövését Aagaard védte, de a túloldalon Herr is bemutatott egy bravúrt, amelyet követően Szepesi a bal szélről egyenlített – a vezetést azonban nem szerezte meg, mivel a második kísérlete a háló tetején landolt, Löke azonban beállóból betalált, így a 7. percben először vezetett a Győr, és még emberelőnybe is került (3–2). Az emberfór azonban furcsamód a vendégeknek jött jobban, Dalby két gólt szerzett gyorsan, Aagaard pedig újabb védést mutatott be, így ismét a vendégek vezettek (3–4), majd Jacobsen két kísérlete közül a második már a kapu jobb oldalában kötött ki. 3–5

11–15. perc: A Görbiczet nélkülöző hazai támadások rendkívül pontatlannak bizonyultak, Rédei-Soós védett lövése után pedig Gitte Andersen jobb szélről szerzett gólja már győri időkérést eredményezett (3–6). Orbán csak kihasználta a rendkívüli nyitott védelem gyenge pontját, majd Rédei-Soós harcolt ki hetest, Kovacsics pedig a kapu jobb oldalába lőtt (5–6). Löke ziccerét Aagaard térddel hárította, Jacobsen pedig büntetett. 5–7

16–20. perc: Görbicz és Lekics is pályára került, éppen kettejük összjátékából szerzett utóbbi újabb gólt a győri csapat, de Jacobsen újabb távoli bombájával tartotta magát a Randers (6–8). Görbicz újabb zseniális passzából Löke szépített, ám Dalby is megtörte gólcsendjét – nagyon éltek a dánok átlövői (7–9). Szepesi a bal szélről a rövidbe lőtt, aztán Herr védése után Lekics lerohanásból kiegyenlített. Lekics harmadik góljával – a jobb felsőbe pattintott – 3–2-t követően ismét vezetett az ETO (10–9), ezt pedig már Jan Leslie sem hagyhatta szó nélkül. Görbicz középre tartó lövése nem okozott gondot a kapusnak, a lefordulásból pedig Andersen lőtte fejbe Herrt, mielőtt Dalby kiegyenlített. 10–10

21–25. perc: Radicsevics is aktivizálta magát, majd Herr hárította Jacobsen lövését, de a szélsőnek szánt indítását lekapcsolták, aztán Tervel lövése sem eredményezett gólt – cserébe Radicsevics szerzett labdát, Lekics azonban szétágyúzta a lécet (11–10). Lekics bejátszása után Löke végre megtörte a pontatlan sorozatot, majd Radicsevics indulása után már hárommal vezetett a Győr – Görbiczék beállása óta 8–3-as sorozatot futott az ETO. 13–10

26–30. perc: Dalby hetesét hárította a nagyszerűen játszó (63 százalékkal védő) Herr, a túloldalon Aagaard is bemutatott két újabb védést. Herr sem akart lemaradni, Radicsevics pedig a jobb szélről a jobb alsóba lőtt, ezt pedig a második vendégidőkérés követte. Tervel labdaszerzése után Radicsevics a lécre ejtett, Kyndbol pedig kihasználta a pillanatnyi fórt (14–11). Görbicz magabiztos hetese után Herr megfogta (!) Dembele átlövését, Hansen azonban a következő támadásból a kapuba pattintott. 15–12

2. FÉLIDŐ

31–35. perc: Löke esett nagyot kihagyott helyzetét követően, ápolni kellett. A túloldalon Herr hárította Agren ziccerét, majd Görbicz zúdított hetesből a kapu bal oldalába – Johansent pedig még ki is küldték. Dembele és Jacobsen ettől függetlenül gyorsan ismét szépített (16–14), a 4 percnyi győri emberelőny mérlege: 0–4... Jacobsen újabb lövését Herr már védte, de Löke kapufát lőtt. 16–14

36–40. perc: Láb a dánoknál, de Görbicz lövését blokkolták, majd fölé lőtt – igaz, jókorát kapott közben büntetlenül. Herr érezte is, hogy bravúr kell, Dembele került ziccerbe a bal szélen, de kirúgta a kapus a jobb alsóra tartó labdát, majd Jacobsen újabb lövését védte. Löke berepülve a bal oldali kapufát találta el, majd Görbicz pontatlan passza után Ambros Martín ismét időt kért. Rédei-Soós eredménytelen lövése után Görbicz szerzett labdát, Gitte Andersent pedig két percre kiszórták. Görbicz hetesből a jobb alsóba lőtt, csak most ne legyen ismét 0–2-es sorozat... Agren is kiharcolt egy büntetőt, és Jacobsen Dalbyval szemben nem hibázott. 17–15

41–45. perc: Szepesi megszakította a rossz emberelőnyös mutatóját, majd Tervel egyből labdát szerzett és betalált, majd Amorim is eredményes volt (20–15). Nagyon bekeményített az ETO, Amorim újabb gólja után pedig időt kértek a vendégek (21–15). A Randers a kapust is levitte támadásban, a keletkező fórt pedig Gitte Andersen kihasználta jobb szélről, és Rédei-Soós rossz lövése után Andersen ezúttal átejtette Herrt (21–17). Rédei-Soós parádés lefordulás utáni gólját Herr védése követte, majd Löke volt eredményes félfordulatból. 23–17

46–50. perc: A Randers maradt fent hét támadóval, Johansen lövése pedig bepattant a bal felsőbe, de Görbicz sikeres egy az egye után ismét betalált (24–18). Agren beállóból szépített, Rédei-Soós pedig hiába vette be a le-lerohangáló Fahlberg kapuját, előtte ellépte. Dembele a szélen nagyon megverte Radicsevicset (24–20), majd egy-egy eladott labda után Kovacsics harcolt ki két percet és büntetőt. Johansen pihenhet ismét. Görbicz a kapus feje fölé a léc alá bombázott, majd Jacobsen rontott ziccert átlövésből. Görbicz zseniális passza után Radicsevics ejtette át Fahlberget, aztán Herr védte Dembele átlövését, mielőtt Görbicz ziccerét hárította a kapus. 26–20

51–55. perc: Na, végre kihasználta az ETO a labdaszerzést, Görbicz egész pályáról vette be az üresen tátongó dán kaput. Johansen gyorsan szépített, de Amorim sem akart lemaradni, betörésből vette be a Randers kapuját (28–21). Hornyák átlövése után már nyolccal ment az ETO, de Johanson blokkolt próbálkozása ismét a győri hálóban kötött ki. Radicsevics a szélről ismét betalált, Herr pedig védett. 30–22

56–60. perc: Dalby hosszú sikertelen sorozata megszakadt, majd Agren is szépített beállóból (30–24). Hornyák szépen verte meg az emberét, a kiharcolt hetest pedig Kovacsics a bal felsőbe zúdította. Jacobsen kilométerekről ellőtt labdája után Hornyák sem talált be, de Radicsevics a jobb szélről már nem hibázott, visszaállt a nyolcgólos differencia (32–24). Az utolsó pillanatokban még a szélső ziccerben indulhatott, de elbohóckodta a helyzetet, a Győr tehát végül 32–24-re nyert, és hibátlan produkcióval, mind a 12 mérkőzését megnyerve bejutott az elődöntőbe!

A legjobb négy között az ETO ellenfele a Krim Ljubljana, Oltchim Valcea kettősből kerül ki.

A TALÁLKOZÓ UTÁNI NYILATKOZATOK



A MÉRKŐZÉS HAJRÁJA

(A Digi Sport felvétele)

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. CSOPORT, 6. FORDULÓ

GYŐRI AUDI ETO KC–RANDERS HK (dán) 32–24 (15–12)
Győr, 2000 néző. Vezette: Marics, Masics (szerbek)
GYŐRI ETO: HERR O. – Orbán A. 2, Rédei-Soós 1, Kovacsics 2 (2), LÖKE 4, E. Amorim 3, Szepesi 3. Csere: Tervel 1, Lekics 3, GÖRBICZ 6 (4), RADICSEVICS 6, Hornyák D. 1, Korsós, Sirián. Edző: Ambros Martín
RANDERS: Aagaard – G. Andersen 3, Dalby 5, S. Johansen 3, AGREN 4, JACOBSEN 5 (1), Dembélé 2. Csere: Fahlberg (kapus), Thomsen, Hansen 1, Kyndbol 1, K. Andersen, Bugge. Edző: Jan Leslie
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–2. 12. p.: 3–6. 19. p.: 10–9. 27. p.: 14–10. 40. p.: 17–15. 43. p.: 21–15. 52. p.: 28–21
Kiállítások: –, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín, a Győri ETO edzője:
– Megszereztük a győzelmet, és ez a legfontosabb, ugyanakkor voltak olyan részcéljaink a mérkőzésen, amelyeket nem sikerült megvalósítanunk, és emiatt van bennem egy kis csalódottság. De a lényeg az, hogy hibátlanul zártuk a sorozatot, és készülhetünk az elődöntőre.
Jan Leslie, a Randers edzője: – Néhány játékosunkat sérülés miatt nélkülöznünk kellett, ennek ellenére jó mérkőzést játszottunk, amelyen megnehezítettük a Győr dolgát. A szünet utáni hibáink gyors hazai gólokat eredményeztek.

A csoport másik meccsén: Larvik (norvég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 28–16 (13–5)

A VÉGEREDMÉNY
1. GYŐRI ETO 6
6
160–122 +38 12
2. Larvik (norvég) 6
4
2 146–133 +13 8
3. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 6
1 1 4
116–139 –23 3
4. Randers (dán) 6
1 5
129–157 –28 1
A Győri ETO és a Larvik jutott az elődöntőbe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik