Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.13. 10:33
null
A svéd Nathalie Hagman is nyilatkozott lapunknak (Fotó: Győri Audi ETO KC)
Három új külföldi kézilabdázót igazolt az új idény előtt az NB I-es és Bajnokok Ligája-címvédő Győr: a dán Helena Elver, a svéd Nathalie Hagman és a szlovén Tjasa Stanko is elmondta lapunknak, miért fogadták el a kisalföldiek ajánlatát és milyen céllal érkeztek.

Már hónapokkal korábban bejelentette a Győr női kézilabdacsapata, hogy a nyáron négyen csatlakoznak a játékoskerethez. Az Európa-bajnoki bronzérmes válogatott kapus, Szemerey Zsófi mellett három légiós érkezett az élvonalbeli és Bajnokok Ligája-címvédőhöz: a dán Helena Elver, a svéd Nathalie Hagman és a szlovén Tjasa Stanko. A kisalföldieket ketten hagyták el, a dél-koreai Rju Un Hi hazatért, míg a fiatal kapus, Győri Alexa Dunaújvárosban folytatja.

HELENA ELVER KÉSZEN ÁLL, HOGY MAGAS SZINTEN TELJESÍTSEN

A BL előző idényének meglepetéscsapata a dán Odense volt, amely a budapesti fináléig menetelt, a legjobb nyolc között a Ferencvárost, az elődöntőben a három magyart (Szemerey mellett Szöllősi-Schatzl Nadine és Vámos Petra) is foglalkoztató francia Metzet búcsúztatta. Az északiak ráadásul 2024 októberében rég nem látott verést mértek az ETO-ra Győrben, a 35–28-as győzelemből hét góllal vette ki a részét az Odense irányítója, Helena Elver. A 27 éves olimpiai és világbajnoki bronzérmes, Eb-2. karmester 57 találatig jutott az elitsorozatban legutóbb.

Nagyon izgatott és boldog vagyok, hogy Győrben lehetek– mondta Elver. – Hosszú és szép nyaram volt, de nagyon vártam, hogy csatlakozhassak a lányokhoz. Az Odensével természetesen nagyon akartuk az aranyat a Bajnokok Ligájában is, de ha valamelyik csapatnak örültem, hogy megnyerte végül, az a Győr. Összességében elégedett lehetek az előző idényemmel és a csapat teljesítményével is.”

Elver hozzátette, az ETO történelme és a svéd tréner, Per Johansson személye is szerepet játszott abban, hogy elfogadta a kisalföldiek ajánlatát.

A múlt és az edző személye magáért beszél, nagyon erős nevekből áll a győri keret és a kispad is, egyeznek az ambíciók csapatként és egyénenként. Nehéz szívvel hagytam el az Odensét, mert nagyon jól éreztem magam ott, de örülök, hogy ilyen nagyszerű klubhoz csatlakozhatok. Még tovább akarok fejlődni, azért jöttem, hogy mindent megnyerjünk, remélem, ez sikerül is. Készen állok rá, hogy magas szinten teljesítsek.”

NATHALIE HAGMAN BL-GYŐZELEMRŐL ÁLMODIK

Az ikrekkel várandós Győri-Lukács Viktóriát rutinos svéd kézilabdázó helyettesíti a jobb szélen ősztől. Nathalie Hagman a román Ramnicu Valcea csapatában töltötte az előző két idényt, a 34 éves szélső az Európa-ligában negyeddöntőig jutó klub színeiben 65 alkalommal talált be, 14-szer a Dunaszerdahely elleni selejtezős párharcban, hatszor a debreceniek elleni hazai meccsen. Hagman 17 évesen mutatkozott be a svéd válogatottban, amellyel Eb-ezüst- és -bronzérmes, a 2021-es vb legjobb góllövője volt.

Szívélyesen fogadtak Győrben, kellemesek az első benyomásaim – fejtette ki a KEK- és kétszeres Európa-liga-győztes klasszis. – Azért fogadtam el az ETO ajánlatát, mert Bajnokok Ligáját szeretnék nyerni, ahogyan a két hazai sorozatban is az élen végeznék. Tudom, hogy ez olyan klub, amely minden mérkőzésén győzni akar.”

Hagman kikérte többek véleményét is, mielőtt döntött.

Megkérdeztem több ismerősömet a Győrről, mindenki jókat mondott, persze beszéltem Per Johansson vezetőedzővel is, aki meggyőző volt, szóval pozitív érzéseim vannak a klubváltással kapcsolatban. Sokszor játszottam már az ETO ellen, nagyon magas szintű kézilabdát játszó csapat, menőnek tartom, hogy a részese lehetek ennek a kiváló együttesnek. Nyerni akarok, és tudom, hogy ez a klub a megfelelő ehhez, igyekszem ebben a lehető legtöbbet segíteni. A BL-siker nagy álmom, remélem, tudok annyit adni a csapatnak, hogy három címet nyerhessünk.”

TJASA STANKO KÉSZ MEGHARCOLNI A HELYÉÉRT

A tizenegy évvel ezelőtti ifjúsági olimpián a szlovén Tjasa Stanko még gerelyhajítóként indult, a nankingi játékokon kilencedik helyen végzett, 2024-ben viszont már kézilabdázóként szerepelt hazájával a párizsi olimpián. A balátlövőként és irányítóként is bevethető játékos előbbi poszton került be a tavalyi Eb álomcsapatába, míg a BL-ben a negyeddöntőről lemaradó Krim Ljubljana színeiben 42 gólt szerzett az előző kiírásban.

Jól érzem magam, kedvesek a lányok, egyből úgy viszonyultak hozzám, hogy már úgy érzem, ide tartozom, a világ egyik legjobb csapatához – fogalmazott a 27 éves játékos. – Ez a klubváltás a megfelelő lépés volt a karrieremben. Az elsődleges célom, hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját, tudom, hogy erre képes vagyok ezzel a klubbal. Kicsit beszélgettem más kézilabdázókkal is az ETO-ról, de az önálló döntés volt, hogy jövök, s persze bízom benne, hogy beválik. Igyekszem a legjobbat nyújtani, néztem a csapat meccseit, játszottam is már a győriek ellen, tudom, hogy keményen edzenek és küzdenek is – én is megharcolok a helyemért.”

Az ETO szeptember 2-án hazai pályán a Szombathely ellen kezd a bajnokságban, míg a BL-csoportkör első fordulójában a német Borussia Dortmund vendége lesz szeptember 7-én.

Kapusok: Hatadou Sako (francia), Szemerey Zsófi, Sandra Toft (dán, gyermeket vár). Jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (gyermeket vár), Nathalie Hagman (svéd), Emilie Hovden (norvég). Jobbátlövő: Dione Housheer (holland). Irányítók: Helena Elver, Kristina Jörgensen (mindkettő dán), Estelle Nze Minko (francia), Tjasa Stanko (szlovén). Beállók: Linn Blohm, Anna Lagerquist (mindkettő svéd), Kari Brattset Dale (norvég). Balátlövők: Kristine Breistöl, Veronica Kristiansen (mindkettő norvég), Kelly Dulfer (holland), Bruna de Paula (brazil). Balszélsők: Fodor Csenge, Bo van Wetering (holland). Edző: Per Johansson (svéd)
GYŐRI AUDI ETO KC 2025–2026

 

 

Legfrissebb hírek

Alicia Toublanc: Olyan, mintha hazaérkeztem volna

Kézilabda
2025.08.09. 08:21

Csapatépítő a Győri ETO-nál és az FTC-nél is, képek és videók a játékos feladatokról

Kézilabda
2025.08.08. 11:25

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 08:29

Nem játszik a Győr a csőd szélén álló Ludwigsburggal

Kézilabda
2025.08.05. 18:16

Elek Gábor: Olyanok voltunk, mint a papírhajó, ahogy kaptunk egy kis terhet, elsüllyedtünk

Kézilabda
2025.08.04. 18:42

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
2025.08.01. 20:14

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01
Ezek is érdekelhetik