Továbbra is a csőd szélén Faluvégi Dorottya német csapata, a játékosok szabadon igazolhatóak

Vágólapra másolva!
2025.08.04. 21:35
null
Kritikus helyzetben a HB Ludwigsburg (Fotó: Getty Images)
Továbbra is a csőd szélén áll az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottyát foglalkoztató, német bajnoki címvédő HB Ludwigsburg női kézilabdaklub.

A klub július 22-én közölte, hogy tulajdonosai fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelmet nyújtottak be a kerületi bírósághoz, ezt követően ideiglenes vagyonfelügyelőt neveztek ki a csapatot működtető gazdasági társaság élére. A klub honlapján hétfőn megjelent újabb közlemény szerint az érintett felekkel folytatott intenzív tárgyalások ellenére továbbra sem sikerült olyan megoldást találni, amely biztosítaná a csapat szereplésének finanszírozását a következő szezonra, vagyis az anyagi helyzet nem rendeződött. Mindez azt is jelenti, hogy nem tudják teljesíteni anyagi jellegű kötelezettségeiket a játékosok felé.

Ilyen körülmények között nem lehet elvárni a játékosoktól, hogy továbbra is tartsák magukat a szerződésükben foglaltakhoz. Ma tájékoztattuk a csapatot a helyzetről. A döntés nem könnyű, de alapos mérlegelés után elkerülhetetlen volt” – magyarázta Holger Leichtle csődbiztos. 

A HB Ludwigsburg a német bajnokságtól és a Bajnokok Ligájától sem lépett vissza egyelőre. Mint írták, továbbra is vizsgálják, képesek-e folytatni szereplésüket kisebb léptékben, csökkentett pénzügyi forrásokkal. A játékosokkal még folynak a tárgyalások.

A Faluvégi Dorottyát 2023 óta soraiban tudó csapat 2017 óta hatszor nyerte meg a német bajnokságot – korábban SG BBM Bietigheim néven -, tavaly pedig BL-döntőt játszott. Az Európa-bajnoki bronzérmes, junior világbajnok jobbszélső térde április végén súlyosan megsérült, ezért jelenleg a rehabilitációját végzi.

Kézilabda
2025.07.22. 17:59

Fizetésképtelenségi eljárást indíthatnak Faluvégi Dorottya német csapata ellen

Egyelőre még nem világos, hogy ez mit jelent a női kézilabda-bajnokság győztese és a liga szempontjából.

 

Legfrissebb hírek

Elképesztő összegért kelt el a rákkal küzdő norvég kézilabdázónő meze

Kézilabda
2025.10.24. 17:54

27. NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, HOLLANDIA, NÉMETORSZÁG

Kézilabda
2025.10.23. 13:57

Bukovszky Anna: Csak apróságokon kell javítani

Kézilabda
2025.10.21. 10:36

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
2025.10.21. 09:52

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra már a legjobb formában érkezünk meg

Kézilabda
2025.10.20. 06:57

Stabil magyar védekezés és 11 gólos siker a csehek ellen a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2025.10.19. 20:33

Golovin Vlagyimir stabilabb védekezést vár a csehek ellen

Kézilabda
2025.10.19. 11:20

Katrine Lunde még nem tudja, mihez kezd a világbajnokság után

Kézilabda
2025.10.17. 12:55
Ezek is érdekelhetik