Bartha Csaba: Magasan van a léc, de ezzel együtt kell tudnunk élni

– Tizenhárom hónapja nevezték ki a One Veszprém Handball Zrt. vezérigazgatójának. Mennyire nehéz feladat a veszprémi klubot vezetni? Nyilván minden irányból magas az elvárás.  
– Az első szó, ami eszembe jut, nem a megfelelés, hanem a megtiszteltetés – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Bartha Csaba. – Óriási megtiszteltetés, hogy ezt a feladatot végezhetem, napról napra öröm ezért a veszprémi klubért dolgozni. Ugyanakkor hatalmas az elvárás, de ezt nem mi alakítottuk ki egyik napról a másikra, hanem a klub egésze az elmúlt évtizedekben. Magasan van a léc, nyomasztó is folyamatosan arról beszélni, hogy a Magyar Kupa döntője vagy a magyar bajnoki finálé már nem elég, merthogy csak a győzelem, és csak az első hely az elfogadott. Ez a múltban alakult így ki, ezzel vagy együtt tud élni valaki, vagy nem. Nekem ezzel kell azonosulnom, és vállalnom az ezzel járó mennyiségi és minőségi munkát. Nehéz, sokszor az ember kicsit úgy is érzi, hogy átlép egy határon, de mind a szurkolók, mind a szponzorok és az egész tulajdonosi kör elvárása reális és normális.

– Az előző idény során megnyerték a klubvilágbajnokságot és a magyar bajnokságot, ezüstérmesek lettek a Magyar Kupában, ugyanakkor lemaradtak a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről. Félig teli vagy félig üres a pohár?  
– Nem könnyű meghatározni. Úgy érzem, sokan nem értékelik kellőképpen, hogy ősszel megnyertük a klubvilágbajnokságot. Kissé fájó is, hogy úgy beszélünk róla, mintha nem is lett volna, pedig sporttörténelmi győzelem a klub életében, hiszen korábban sohasem nyerte meg a Veszprém ezt a trófeát.

– És nem kis csapatokat múltak felül…  
– Az elődöntőben a Barcát győztük le, a fináléban a későbbi BL-győztes Magdeburgot. Aztán nem sokkal később a Fredericia elleni mérkőzésen Jehja el-Dera elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, ami fordulópontot jelentett. Az eredményességet illetően nem abban látom a hiányt, hogy tavasszal nem nyertük meg a Magyar Kupát vagy egy góllal elveszítettük a BL-negyeddöntőt a Magdeburggal szemben, hanem abban, hogy nem tudtuk megoldani az egyiptomi irányítónk megfelelő pótlását év közben.

– Hogyan próbálták kezelni ezt a helyzetet?  
– Hangzatos szavak, hogy mindent megpróbáltunk, de tényleg így történt. Minden menedzserrel, minden klubvezetővel beszéltünk arról, mit lehetne tenni. Ugyanakkor tiszteletben kell tartani, hogy a hozzánk hasonló célokért küzdő csapatoktól év közben nem lehet játékost elhozni, mert nem engedik. Kivásárlási árak persze léteznek, de ezek irreálisak, nem a piaci értéket tükrözik, a gazdasági erőnkön túlmutató transzfert pedig vezérigazgatóként nem engedhetek meg.

– Az új igazolásokkal elkerülhető lesz, hogy ennyire függjön egy játékostól az idény alakulása?  
– Éppen El-Dera kiesése világított rá, hogy a jövőben stabilabb keret kell. Sokan megkérdőjelezik például Ali Zein leigazolását, akit azért szerződtettünk, mert olyan komplex játékos, aki támadásban három poszton képes játszani. Lehet, hogy nem ő a világ legkeresettebb kézilabdázója ma, de nekünk a céljaink elérésében olyan fontos láncszem, mint Luka Cindric, Ivan Martinovic, Ahmed Hesam vagy Nedim Remili. Az olimpián és a világbajnokságon is láthattuk, hogy Hesam fantasztikus balátlövő, nemzetközi mércével is jelentős lövőerővel és fizikai adottságokkal. Martinovic a közeljövő legértékesebb kézilabdázója lehet, ha úgy folytatódik a pályafutása, ahogy eddig. A Bundesligában és a világbajnokságon mutatott teljesítménye is azt mutatja, hogy bombaigazolás.

– Állandó kérdés, de nem kerülhetem meg: mi a helyzet a magyar játékosokkal? Van olyan szintű hazai kézilabdázó, akit szívesen látna Veszprémben?  
– Félve nyilatkozom bármely magyar játékosról. Sokkal könnyebb helyzetben lennék, ha néhány héttel korábban azt mondom, hogy erről nem szeretnék beszélni, de nem tudok kibújni a bőrömből, mindig elmondom, amit őszintén gondolok. Semmi mást nem tettem, csak azt mondtam: ha van olyan magyar kézilabdázó, aki Veszprém-szintű és szeretne itt játszani, akkor nem ugrunk el előle. Ha mi nem állunk oda, megteszi más. Ami a kérdést illeti, inkább úgy fogalmaznék, hogy ha a magyar válogatottban van olyan játékos, aki elérhető és BL-színvonalat képvisel, akkor szeretnénk vele dolgozni. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy vannak, akiket nem tudunk leigazolni.