„Vova mondta, hogy ha így folytatom a munkámat, akkor legközelebb is találkozunk”

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.05.03. 13:34
null
Fotó: EHF, archív
A hét elején Spanyolországban áramkimaradás volt, ám ez szerencsére nem befolyásolta túlzottan a Bera Berában kézilabdázó Ogonovszky Eszter életét. A Spanyolországban játszó 21 éves balátlövő a héten emellett a Bidasoa–Melsungen Európa-liga-mérkőzést is megtekintette, amelyen Sipos Adriánnal is találkozott. Erről az élményről, a válogatottbeli bemutatkozásról és a spanyol bajnokság hajrájáról is beszélt a Nemzeti Sportrádióban.

 

A spanyolországi áramkimaradásról:

„Nem volt annyira negatív hatása, mert a mi környezetünkben csak egyórás volt a kimaradás. Kondiedzés után hazamentünk, és egyszer csak elment az áram, de egy óra után visszakapcsolták, úgyhogy nem volt vészes. A spanyol laza nép, igazából nem volt problémájuk ezzel.”

A válogatottbeli bemutatkozásról:

„Nagyon gyorsan történt rengeteg minden ebben az időszakban. Akkor volt a nyolcaddöntőnk is a Bera Berával, egymás után jöttek az események. Mostanra sikerült feldolgozni, hogy mik történtek velem, és hogy egyik pillanatról a másikra hova cseppentem. A válogatottbeli bemutatkozás fantasztikus érzés volt, és megmondom őszintén, ahogy előbb említettem, ezt mostanra sikerült feldolgozni. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány mondta, hogy ha így folytatom a munkámat, ugyanilyen odaadással és odafigyeléssel, akkor legközelebb is találkozunk.”

A spanyol bajnokság rájátszásáról:

„A rájátszás szempontjából az elmúlt három forduló a sorrendet illetően már nem számított igazán, úgyhogy ezeken a találkozókon már a playoffot figyelembe véve készültünk. (…) A spanyol bajnokság olyan, mint a lottó, bárki nyerhet és bárki befürödhet bárki ellen. Az dönt, kinek van jobb napja. Az első négy csapat közül bárki odaérhet, de azért előfordulhatnak meglepetések.”

A teljes interjú:

 

Legfrissebb hírek

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
20 órája

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

Imre Bence: Nem csalódás a negyedik hely a Kiellel

Kézilabda
2025.06.13. 18:14

Boczkó Gábor: Nem lehet ugyanazzal a csapattal vívni éveken keresztül, mert az ellenfeleknek kiszámíthatóak leszünk

Egyéb egyéni
2025.06.11. 18:59

Angyal Dániel távozik a Marseille-től, de még nem tudni, hol folytatja

Vízilabda
2025.06.10. 17:57

Szabó László a dél-amerikai körútjáról beszélt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.06.07. 12:23

Ábrahám Minna meghatódva gondol vissza a budapesti vb-n szerzett ezüstéremre

Úszás
2025.06.07. 08:38

Mérgezés? Külső befolyásolás? Mi történt labdarúgó-válogatottunkkal 1986-ban?

Magyar válogatott
2025.06.06. 11:55
Ezek is érdekelhetik