Újabb válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 12:27
null
Montenegrói válogatott játékost igazolt a Mosonmagyaróvár (Fotó: mkcse.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár szerződtette a montenegrói válogatott jobbátlövőt, Katarina Dzsaferovicsot.

A Mosonmagyaróvár kézilabdacsapata a klub honlapján jelentette be, hogy Katarina Dzsaferovics náluk folytatja pályafutását. A 2002-es születésű játékos a Buducsnosztnál kezdte pályafutását, 2018-ban mutatkozott be a felnőttcsapatban. Többször nyert bajnokságot, és szerepelt a Bajnokok Ligájában is. 2024-ben igazolt Romániába, egy évet töltött az SCM Craiova együttesénél, innen igazol Magyarországra. Dzsaferovics 2019 óta tagja a montenegrói válogatottnak, részt vett több Eb-n is. 

A klub kerete egyébként folyamatosan alakul a következő idényre. Mint megírtuk korábban, eddig érkezett a csapathoz a világklasszis brazil kapus, Bárbara Arenhart, valamint két átlövő, Háfra Noémi és Laetitia Quist. Szintén a csapatot erősíti majd a következő idénytől a két beálló, Tyiskov-Helembai Fanny és Andrijana Tatar, a vezetőedző pedig Dragan Adzsics lesz. Szerdán Bevelyn Eghianruwa személyében egy olasz átlövő érkezését jelentette be a Mosonmagyaróvár.
 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48

Jesper Jensen: Sako teljesen kinyírt minket

Kézilabda
2025.10.11. 17:01

Rangadó helyett edzőmeccs: tizenöt góllal verte meg az ETO az FTC-t a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 16:39

Tízéves győri átok megtörésére készül a Ferencváros

Kézilabda
2025.10.11. 08:50
Ezek is érdekelhetik