Megrendítő vallomás: születendő gyermeke elvesztéséről beszélt a korábbi érdi kézilabdázó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.01. 16:53
null
Markéta Jerábková (Fotó: Getty Images)
Tíz héttel ezelőtt elvesztette születendő gyermekét Markéta Jerábková, az Érd korábbi kézilabdázója. A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes átlövő megrendítő őszinteséggel beszélt a személyes tragédiájáról a dán TV2-nek.

„Még mindig úgy érzem, hogy egy kicsit remegek, amikor erről beszélek” – kezdte az interjút Markéta Jerábková, aki 2018 és 2020 között volt az Érd játékosa, jelenleg a dán Ikastot erősíti.

A folytatásban elmagyarázta, miért állt elő szomorú történetével: „Számomra jobb, ha a körülöttem lévő emberek nem haboznak rákérdezni és egyenesek velem. Nem titok. Elmondtam korábban, hogy terhes vagyok, szóval szerintem úgy korrekt, ha az emberek és a szurkolók is tudják, hogy már nem vagyok az. Az élet nem csak pozitív, nem minden csupa napsütés. Ez is része az életnek, és biztosan nem tudom majd elnyomni magamban ezt az időszakot” – idézte a 29 éves cseh klasszist a dán TV2.

Beszélt arról is, hogy az elején nagyon nehezen tudta feldolgozni a történteket, napokig, sőt hetekig sírt, amikor egyedül volt otthonában, de szavai szerint mostanra, ha nehezen is, de elfogadta a helyzetet: „Azt hiszem, ez a legjobb, amit tehetek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy pontosan a történtek elfogadása volt a legnehezebb számára. „Megengedtem magamnak, hogy szomorú legyek” – mondta.

Azt követően, hogy csapata márciusban kiejtette a Dunarea Brailát az Európa-ligából, Jerábková visszatért a pályára, és lassan ismét elkezdett úgy élni, mint a tragédia előtt: „Nem ígértem semmit, de azt mondtam, hogy mindent megteszek a visszatérésért. Így elkezdtem némi testmozgást végezni, és attól a pillanattól rájöttem, hogy képes vagyok rá, így az idény utolsó szakaszában ismét a csapat tagja lehetek.”

A csapattársaival történő újbóli találkozásról azt mondta: „Egyrészt nagyon jó érzés volt, nagyon boldog voltam, és ezt valószínűleg mindenki láthatta is rajtam. Egy kicsit azonban féltem és ideges voltam a visszatérés miatt. El sem tudtam ugyanis képzelni, hogyan érzem majd magam az edzések alatt, és mentálisan hogy fogok magamra találni. Nagyon hálás vagyok a klubomnak azért, ahogy kezelte a helyzetet.”

Jerábková az azóta már csődöt jelentő Vipers játékosaként 2022-ben és 2023-ban is megnyerte a Bajnokok Ligáját (előbbi esetében a négyes döntő legértékesebb játékosának is megválasztották), továbbá norvég és cseh bajnoknak is vallhatja magát. A 2023-as világbajnokságon 63 góllal a torna legeredményesebb játékosa volt, a cseh nemzeti csapatban pedig 112 meccsen 571 gólt szerzett. Jelenlegi csapatához, az Ikasthoz 2023-ban szerződött. 

 

Legfrissebb hírek

Jensen szerint egy szakértő véleménye miatt maradhatott le egy igazolásról a Fradi

Kézilabda
15 órája

Tíz góllal is vezetett, végül öttel nyert a Metz Debrecenben a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.11.08. 21:30

Nagy csatában maradt alul az FTC Brestben

Kézilabda
2025.11.08. 19:32

Gálameccs: kétség nem fért a Győr újabb BL-győzelméhez

Kézilabda
2025.11.08. 17:29

Győzelemmel mutatkozott be a nemzetközi porondon az Esztergom

Kézilabda
2025.11.08. 16:17

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Szabó-Májer Krisztina: Amit elterveztünk, minden ült, de nehéz mérkőzés volt

Kézilabda
2025.11.08. 09:45

Női kézi: néhány nappal az érdi vereség után kirúgta edzőjét az FTC BL-ellenfele

Kézilabda
2025.11.07. 09:19
Ezek is érdekelhetik