Olasz átlövővel erősített a Mosonmagyaróvár

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.07. 10:32
null
Bevelyn Eghianruwa Mosonmagyaróváron folytatja (Fotó: mkcse.hu)
A magyar női kézilabda-bajnokságban szereplő Mosonmagyaróvár saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette Bevelyn Eghianruwát.
Kézilabda
2025.05.06. 09:39

Női kézi NB I: két új igazolás bejelentésére készül a Mosonmagyaróvár

Montenegrói és olasz játékos érkezik a csapathoz.

A klubhonlap bemutatója szerint Bevelyn Eghianruwa 2002-ben született Olaszországban. Fiatalként a Padova csapatában nevelkedett, innen később az SSV Brixen Südtirol női kézilabdacsapatához került, amellyel a 2023–2024-es idényben az Európa-ligába kerülésért játszott selejtezőt.

2024 novemberében igazolt jelenlegi csapatához, az AC Life Style Handball Ericéhez. Az idény során megnyerték az Olasz Kupát, és első helyen végeztek a bajnokság alapszakaszában. Ennek eredményeként a play-offban a bajnoki döntőért menetelhetnek. A rájátszás első mérkőzését épp a hétvégén játszották, amelyen Bevelyn csapata egyik húzóembereként hat találatot jegyzett.

A klubcsapatok mellett megjárta az olasz korosztályos válogatottakat: U17, U19 és U20-ban is szerepelt, 2019-től pedig a felnőttválogatottban is helyet kapott. Dragan Adzic közelről figyelhette őt a 2024-es női Eb-selejtezős mérkőzésein, ugyanis a szlovén és az olasz nemzeti csapat egy csoportban szerepelt. Akkor délnyugati szomszédaink oda-vissza verték a kék mezeseket, azonban a következő idénytől Adzic és Eghianruwa már ugyanazért a célért fog küzdeni.

A Mosonmagyaróvárhoz hamarosan érkezhet egy másik átlövő is, aki sajtóhírek szerint Katarina Dzaferovics lesz, aki jelenleg a SCM Craiovát erősíti. 

A klub kerete egyébként folyamatosan alakul a következő idényre. Mint megírtuk korábban, eddig érkezett a csapathoz a világklasszis brazil kapus, Bárbara Arenhart, valamint két átlövő, Háfra Noémi és Laetitia Quist. Szintén a csapatot erősíti majd a következő idénytől a két beálló, Tyiskov-Helembai Fanny és Andrijana Tatar, a vezetőedző pedig Dragan Adzsics lesz.

 

Legfrissebb hírek

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Női kézilabda NB I: edzője szerint gyorsabbá és fiatalabbá vált a Budaörs

Kézilabda
2025.09.03. 12:01

Fölényes sikerrel kezdett a címvédő ETO a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.02. 19:31

Dragan Adzsics: Lenyűgöz Mosonmagyaróvár!

Kézilabda
2025.09.02. 12:28

Női kézilabda NB I: a Mosonmagyaróvár visszarendelte kapusát Békéscsabáról – hivatalos

Kézilabda
2025.09.01. 14:40
Ezek is érdekelhetik